Alvás karanténban: nem lehet pótolni a kimaradt alvásmennyiséget

alvás
A stressz okozta alvászavar kezelésén dolgoznak a magyar kutatók
Vágólapra másolva!
Bár az otthoni karantén helyzetben sokak számára lehetőség adódik korábbi alvás adósságok pótlására, a Magyar Alvás Szövetség és más kutatások szerint a cirkadián ritmushoz igazodás, azaz a nappalok és éjszakák változásaihoz történő alkalmazkodás ütemét a rendkívüli helyzetben sem szabad megbontani. A „helyreállító alvás" ugyanis nem véd meg minket az alváshiány olyan veszélyeitől, mint az anyagcsere-problémák kialakulásának kockázatának emelkedése, az elhízás, a cukorbetegség vagy épp az állandósuló rossz hangulat.
Vágólapra másolva!

Nem tudjuk pótolni a korábbi kevés alvást

Az örömteli hétvégi helyreállító alvás egyáltalán nem bizonyul hatékony ellenintézkedési stratégiának az alvásvesztés által okozott anyagcsere-zavarok megfordításában. Hiába alszunk hétvégenként sokkal többet, mégsem tudunk úgymond felzárkózni ezzel.

A karanténban sem tudjuk pótolni a korábban "elvesztett" alvásmennyiséget Forrás: pexels.com

– hívta fel a figyelmet az óraátállítás kapcsán szombaton a Magyar Alvás Szövetség. – Bár az otthoni karantén helyzetben sokak számára lehetőség adódik korábbi alvás adósságok pótlására, a nappalok és éjszakák változásaihoz történő alkalmazkodás ütemét a rendkívüli helyzetben sem szabad megbontani.

Vasárnap hajnali 2 órakor 3 órára kell előre állítani az órákat. A Colorado Boulderi Egyetem csapata egy tavalyi kutatása során rámutatott, hogy

a hétvégi plusz alvás káros hatásokkal járhat anyagcserénkre, a súlyunkra és az inzulinérzékenységünkre, vagyis mindent egybevetve az egészségügyi állapotunkra.

A tudósok tanulmányukban végül arra jutottak, hogy semmi sem lehet olyan jó, mint minden éjszaka egy kellemesen pihentető, közel azonos mennyiségű alvás, a hétvégéket is beleértve.

Szükség van a rendszerezésre

A Magyar Alvás Szövetség az óraátállítás kapcsán felhívta a figyelmet arra is, hogy az éjszakai pihenés a szervezet számára nélkülözhetetlen.

Megesik, hogy folyton csak aludnánk, de mégsem érdemes felbontani a cirakadián ritmusunkat Forrás: pexels.com

– tanácsolják a szakemberek. – Végezzünk rendszeres testmozgást, de semmiképpen sem közvetlenül lefekvés előtt; előtte négy órával ne igyunk koffein tartalmú italokat és ne együnk nehéz, fűszeres vagy cukros ételeket, ne fogyasszunk túlzott mértékben alkoholt és ne dohányozzunk!

Jó tanácsaik között szerepet az is, hogy ügyeljünk szobánk folyamatos szellőzésére, gondoskodjunk róla, hogy a fekhely kényelmes legyen, miközben

próbáljunk meg kizárni minden zajhatást és gondoskodjunk a szoba gondos sötétítéséről, de figyeljünk hálótársunk, gyermekeink alvására is.

De mennyi az annyi? Az Alváskutató Társaság és az Amerikai Alvó Orvostudományi Akadémia (The Sleep Research Society and the American Academy of Sleep Medicine) ajánlása szerint a felnőttek számára éjszakánként a hét órányi alvás a leginkább megfelelő.