Münchenből juthatott el a koronavírus Olaszországba

koronavírus vírus járvány epidemic virus diplomacy TOPSHOTS Horizontal
Védőöltözetet viselő egészségügyi dolgozó
Vágólapra másolva!
Egy milánói kutatócsoport eredményei szerint nem közvetlenül Kínából, hanem Németországból érkezhetett az új típusú koronavírus Olaszországba.
Vágólapra másolva!

A tudósok azóta kutatnak az úgynevezett zéró páciens után, hogy február 21-én kiderült, Lombardia tartományt elérte a fertőzés.

A milánói kutatócsoport kiterjedt elemzés után sem azonosította még a legsúlyosabb európai járványkitörés kiinduló pontját jelentő embert, azonban az olaszországi vírus géntérképének a mását megtalálták egy januári németországi esetnél.

Védőöltözetet viselő egészségügyi dolgozó Forrás: AFP/Jure Makovec

- mondta el a Reutersnak Massimo Galli, a milánói Sacco kórház fertőző osztályának és a Milánói Egyetem kutatócsoportjának vezetője.

Hozzátette, hogy az - egyelőre azonosítatlan - német beteg akkor fertőződhetett meg, amikor egy Sanghajból érkezett emberrel került kapcsolatba.

Elemzésük azt mutatja, hogy az olaszországi járvány január 25. és 26. között kezdődhetett, jóval azelőtt, hogy az első pácienst hivatalosan diagnosztizálták volna a lombardiai Lodi megye Codogno városában.

Olaszországban bezártak az éttermek és az üzletek Forrás: Anadolu Agency/2020 Anadolu Agency/Riccardo De Luca

"El tudjuk képzelni, hogy az az ember, aki Münchenben került kapcsolatba a vírussal, Olaszországba, majd az országon belül arra a területre érkezett, ahol a vírus elsőként terjedni kezdett, és eközben nem mutatta a betegség tüneteit" - magyarázta Galli.

Kína után Olaszországot sújtja leginkább az új típusú koronavírus okozta járvány, a halálos áldozatok száma 827-re emelkedett a polgári védelmi hatóság szerda esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma 12 462-re nőtt.

Az orvosok eleinte úgy vélték, a Mattia keresztnevű, 38 éves codognói pácienst egy kollégája fertőzte meg, aki nem sokkal korábban tért haza kínai üzleti útjáról. Annak a férfinak azonban negatívak lettek a tesztjei, ami azt jelentette, hogy folytatni kellett a fertőzés kiindulópontja utáni keresést.

A kihalt milánói Garibaldi pályaudvar Forrás: NurPhoto/Mairo Cinquetti/NurPhoto/Mairo Cinquetti

Az olasz kormány január végén leállította a Kínából érkező és oda induló repülőjáratokat, miután két kínai turistáról olaszországi útjuk idején bebizonyosodott, hogy koronavírus-fertőzésük van. Akkor azt remélték, a járatok törlése megállítja a betegség terjedését.

"Valószínű azonban, hogy a fertőzések már a szigorítások bevezetése előtt elkezdődtek" - mondta Galli.