Kiderült, meddig marad életben a koronavírus a különböző tárgyakon

koronavírus
Vágólapra másolva!
Legfeljebb három napig képes aktív maradni a felületeken a koronavírus, derítették ki kutatók.
Vágólapra másolva!

Korábbi tanulmányok a SARS-CoV-2 rokonait, a SARS-ot és a MERS-et vizsgálták, ezek kilenc napon át is életben maradhatnak az egyes felületeken. Most viszont konkrét adatokkal rendelkeznek az új koronavírusról.

A friss analízis egyelőre a medRxiv weboldalán elérhető, így az eredmények csak előzetesek. Ezek alapján a koronavírus:

  • a levegőben 3 óráig,
  • rézfelületen 4 óráig,
  • kartonpapíron 24 óráig,
  • műanyagon és rozsdamentes acélon 2-3 napig tud aktívnak maradni.

A koronavírusok többsége egyébként rendkívül érzékeny a 30 Celsius-fok feletti hőmérsékletre, és a háztartási fertőtlenítőkre.

Koronavírus Forrás: NIAID-RML

Habár a vírust elkaphatjuk úgy is, ha fertőzött felületet érintünk, majd kezünkkel az orrunkat, szánkat vagy szemünket piszkáljuk, a kórokozó leginkább a levegőben terjedve jut el a gazdaszervezetig. Amennyiben szoros kontaktust létesítünk tüsszögő, köhögő fertőzöttel, mi is könnyedén megkaphatjuk a kórt.