Megvan a NASA következő marsjárójának neve

Mars
"Ötezer Mars-nappal a 90 naposra tervezett misszió kezdete után ez a csodálatos marsjáró még mindig szolgál meglepetésekkel" - mondta John Callas, a NASA pasadenai laborjának vezetője.
Vágólapra másolva!
Mostantól hivatalosan Állhatatosságnak (Perseverance) nevezik az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Marsra tartó következő robotját - jelentette be csütörtökön a NASA.
Vágólapra másolva!

A nevet Alexander Mather hetedikes virginiai diák adta, aki az elnevezésre tavaly kiírt országos pályázatot megnyerte.

Az űreszközt, amelyet idén júliusban indítanak útra és jövő februárban érkezik a vörös bolygóhoz, eddig csupán Mars 2020-nak hívták. A névadási versenyre 28 ezren küldtek be javaslatot. Thomas Zurbuchen, a NASA tudományos missziókkal foglalkozó igazgatóságának illetékese egy közleményében azt írta, hogy a névadással Mathernak sikerült "a legjobban eltalálnia a marsi küldetés szellemiségét".

Hozzátette, mint minden korábbi küldetésnél, ez a marsjáró is számos kihívással néz majd szembe, és várakozásaik szerint "elképesztő felfedezéseket tesz majd". Már most számos akadályt leküzdött azzal, hogy eljutottak az indítás végrehajtása előtti folyamathoz.

Az Állhatatosság feladata a korábbi marsi mikroorganizmusok feltárása lesz.

Az előző hasonló járműveknek, a Sojournernek, a Spiritnek, au Opportunitynek és a Curiositynek is iskoláskorú gyerekek adtak nevet.

A floridai Cape Canaveralból történő felbocsátásra meghívják a névadó diákot is.

(MTI/dpa)