Mutálódott a koronavírus, két különböző törzs fertőz

koronavírus
A koronavírus fertőzést a WHO világjárványnak minősítette
Vágólapra másolva!
Egy mutációval két különböző törzse jött létre a koronavírusnak, állapították meg kínai kutatók. A tapasztalatok alapján az emberek többsége az agresszív változatot kapta el, azonban nagy valószínűséggel az enyhébb szimptómákat okozó törzs fog nyerni az evolúciós versenyben.
Vágólapra másolva!

Idáig nagyjából 93 000 embert betegített meg a kórokozó, közülük 50 000-en már felépültek, a halálos áldozatok száma majdnem elérte a 3200 főt. Az új kutatásban résztvevő pekingi és sanghaji tudósok szerint idáig az emberek többsége az agresszívabb vírustörzzsel fertőződött meg, most azonban az enyhébb tünetekkel járó változat kezdi „átvenni a stafétabotot".

Az új ismeretek fényében könnyebben magyarázható, hogy a gyógyulást követően miért fertőződtek vissza szinte azonnal egyesek, de a vírus visszaszorítása is körülményesebbé válhat.

A Pekingi Egyetem és a Sanghaji Egyetem szakértői összesen 103 genetikai mintát vizsgáltak, ezekből azt a következtetést vonták le, hogy a SARS-CoV-2-nek két törzse van:

az L törzs, ami agresszív, és gyorsabban is terjed, míg az S törzs kevésbé súlyos megbetegedéseket idéz elő.

A tudósok kiemelték, hogy bár becslések alapján az emberek 70 százalékát az L törzs fertőzte meg, ez a változat egyre inkább visszaszorulóban van, és a későbbi szakaszban az S törzs válik a járvány főszereplőjévé.

Az is kiderült, hogy nagy valószínűséggel az S törzs volt az, ami az állatról emberre terjedt át; később egy mutáció révén belőle vált ki az L változat.

Mivel az S törzs szimptómái enyhébbek, és tovább marad észrevétlen, az evolúciós versenyben nyerésre áll az L típussal szemben. Ezt a szelekciót az emberi beavatkozás (karanténok kialakítása, érintettek kórházi elkülönítése) is befolyásolja, hiszen az L törzs terjedését eredményesebben lehet gátolni.

Egy vírusnak érdeke, hogy a gazdaszervezet köhögjön és tüsszentsen, mert a kórokozó így tud egyik szervezetről a másikra terjedni. Amennyiben azonban a tünetek túlságosan is súlyosak lesznek, a páciens meghalhat, vagy tartósan ágynak dőlhet, ez pedig a vírus sorsát is végleg megpecsételi. Az S törzs sikere abban rejlik, hogy enyhébb szimptómákat okoz, és tovább rejtve marad, ezáltal több emberre terjed át.

Forrás: Science Photo Library/ANDRZEJ WOJCICKI/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Andrzej Wojcicki/Science Photo L

A kutatók folytatják a munkát, hogy az eddigi eredményeket megerősítsék, ehhez olyan további tanulmányokra van szükség sürgősen, amik a genomikai és epidemiológiai adatokat összefésülik a betegek klinikai tüneteinek nyilvántartásával.

A publikáció a Kínai Tudományos Akadémia lapjában, a National Science Review folyóiratban jelent meg. Az eredeti tanulmányt erre a linkre kattintva lehet elolvasni.

Frissítés: a független szakértők óvatosságra intenek

A kutatásban részt nem vevő szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a korlátozott adatok miatt

óvatosan kell kezelni a tanulmány megállapításait, és nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni belőlük.

A kutatás eredményei egyelőre csak előzetesnek tekinthetők, tették hozzá.

Közben szerdán Kína egyik vezető orvosi szövetsége bejelentette, hogy a koronavírus közepes lappangási időszaka öttől hét nap, de maximum 14 nap. A kormány alá tartozó szervezettől mindeddig ez volt a leghitelesebb becslés a vírus lappangásával kapcsolatban.

A szárazföldi Kínában kedden 119 új koronavírusos esetet erősítettek meg. Előző nap még 125 új megbetegedést regisztráltak, az adatok csökkenő tendenciát mutatnak.