Évszázados kincsek kerültek elő a Kincsesparton

ezüstpénz
A Kincsesparton az 1950-es évek óta kerülnek elő az egykor elsüllyedt spanyol hajókból származó kincsek, pénzleletek
Vágólapra másolva!
Elsüllyedt spanyol gályákról származó, több mint 300 éves ezüstpénzeket találtak kincsvadászok Floridában a Kincsespart néven ismert partszakaszon - mondta el csütörtökön az EFE hírügynökségnek Nichole Johanson, a helyi múzeum igazgatója.
Vágólapra másolva!

Eddig összesen 13 millió dollár értékű kincset találtak

Jonah Martinez és két barátja 22 ezüstpénzt talált fémdetektorokkal a múlt hét végén a Wabasso-strandon, Indian River megyében. A lelet értéke 5 ezer dollárra becsülhető. Az amatőr kincsvadászok hosszú évek, sőt évtizedek óta kutatnak olyan tárgyak után,

amelyeket a floridai partok mentén elsüllyedt spanyol hajókról sodor partra a víz.

A háromfős csoport által eddig talált kincsek értéke eléri a 13 millió dollárt Martinez szerint.

A Kincsesparton az 1950-es évek óta kerülnek elő az egykor elsüllyedt spanyol hajókból származó kincsek, pénzleletek Forrás: WsbTv

A kincsvadászok azonban nem adják el a régiségeket, megtartják maguknak vagy múzeumoknak adományozzák.

A floridai törvények értelmében a szárazföldön talált kincsek és egyéb leletek a megtalálót illetik,

csak a tengerben talált kincsekkel kell elszámolni a hatóságok felé.

Hurrikán szórta szét a 11 hajóból álló spanyol flottillát

Florida partjainál - Sebastian városánál - 1715. július 31-én 12 kincsekkel megrakott, Kubából hazafelé tartó spanyol hajó került hurrikánba,

és közülük 11 elsüllyedt a viharban.

Csak a Grifón nevű bárkának sikerült a felszínen maradnia, a szerencsétlenségben 1500 tengerész veszett oda.

Hurrikán végzett egykor a spanyol kincses gályákkal Forrás: Palm Beach County History Online

A szóban forgó floridai partszakaszt éppen a hajókról szárazföldre sodródó leletek (a fémpénzek mellett használati tárgyak, így övcsatok, tőrök, porcelánok, evőeszközök és egyéb háztartási eszközök) miatt nevezik Kincsespartnak (Treasure Coast).

Rengeteg tárgyat sodor partra a tenger, az egykori hajótörések emlékeiként Forrás: Pinterest

A kincsvadászok szerint a zord, viharos időjárás a legalkalmasabb a keresésre,

mert az erős hullámzás felkavarja a tenger fenekét és a mélyen fekvő gályákról partra sodorja a könnyebb tárgyakat. A 2004-es Frances és Jeanne hurrikánok idején éjt nappallá téve kutatták a tengerpartot.

Az 1950-es évek óta bukkannak fel itt kincsek

A parton az 1950-es években bukkantak fel az első pénzérmék, amelyekből azóta is újra és újra találnak egy-egy adagot a kincsvadászok - mondta el a sebastiani Mel Fischer Tengerészeti Múzeum igazgatója, Nichole Johanson.

A 18. század elejéről származó spanyol ezüstpénz Forrás: Wikimedia Commons

A múzeumnak nevet adó híres kincsvadász, Mel Fischer - Johanson nagyapja - hét évet szentelt életéből a floridai tengerpart mentén elsüllyedt spanyol flotta felkutatásának.

Az ő nevéhez fűződik az eddig talált legjelentősebb tengeralatti kincs,

a Nuestra Senora de Atocha gálya felfedezése 1985-ben a floridai Keys-korallzátonyoknál.

(Forrás: MTI/EFE)