Hiába gyógyult meg, újra megjelent testében a koronavírus

2020.02.27. 10:49

Hiába gyógyult meg és bizonyult negatívnak egy japán nő tesztje, rövid idővel később újra megjelent szervezetében a koronavírus. Egy amerikai szakértő szerint a vírus és a lépfene kórokozójának viselkedése hasonló lehet.

Az Oszakában élő nő turistavezetőként dolgozott, és január 29-én igazolták nála a fertőzést. A kórházi kezelést követően február 6-án úgy tűnt, teljesen meggyógyult, tesztje is negatív lett.

Miután hazaengedték, nem ment dolgozni, otthon tartózkodott, végig szájmaszkot viselt, emberekkel nem érintkezett. Ennek ellenére 13 nappal később, február 19-én ismét kaparni kezdett a torka, és mellkasi fájdalmakat észlelt. Újra elvégezték rajta a vírustesztet, ami pozitív lett.

Hasonlíthat a lépfenéhez?

A japán hatóságok szerint két dolog lehetséges: vagy nem tűnt el szervezetéből teljesen a vírus, vagy időközben újra megfertőződhetett. Az Oszakai Egyetem egyik szakértője szerint valószínűleg a páciensben nem termelődhetett elég antitest, ezért kaphatta el ismét a betegséget.

Nem ez az első eset, hogy ilyen történt, a The Guardian szerint már Kínában is tapasztaltak hasonló újrafertőződést. Philip Tierno, a New York Egyetem Orvostudományi Karának kutatója a lapnak elmondta, a koronavírusos fertőzésnek két stádiuma lehet: az elsőben a tünetek csak minimálisan jelentkeznek, és amikor úgy tűnik, hogy a beteg állapota javulna, akkor megkezdődik a sokkal súlyosabb második szakasz. Tierno szerint ez a lefolyás a lépfene (ami egyébként bakteriális eredetű betegség) okozta fertőzésekre jellemző.

(NHK WORLD - JAPAN/The Guardian)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK