Görögországban is megjelent a koronavírus

Vágólapra másolva!
Görögországban is megjelent az új koronavírus: az első beteg egy 38 éves görög nő, aki járt Észak-Olaszországban - mondta el Szotirisz Ciodrasz, az athéni egészségügyi minisztérium illetékese.
Vágólapra másolva!

A tisztségviselő tájékoztatott, hogy a nő jó állapotban van, és megfigyelés alatt tartják Szalonikiben.

A hatóságok megállapítják, hogy kikkel lépett kapcsolatba, és közeli ismerőseit elkülönítik másoktól.

A 11 millió lakosú Görögországot évente több mint 30 millió turista keresi fel. Az országban 13 kórházat jelöltek ki a koronavírussal fertőzött betegek kezelésére.

Az új koronavírus több mint 2700 emberéletet követelt, a fertőzöttek száma körülbelül 80 ezer. A megbetegedések és halálozások túlnyomó többsége a vírus gócpontjának számító kínai Hupej tartományban történt. A kórokozó eddig több mint 30 országban jelent meg. Európán belül Olaszországban a legsúlyosabb a helyzet.

A megfázáshoz és az influenzához hasonló tüneteket okozó vírus cseppfertőzéssel terjed, és az idősebbekre jelent nagyobb egészségügyi kockázatot.