A véltnél gyorsabban emelkednek a tengerszintek a jégolvadás miatt.

jégolvadás
Grönlandi táj, olvadó jéggel. A jelenlegi tendenciák mellett a "zöld sziget" akárcsak a földtörténeti múltban, teljesen jégmentessé válhat.
Vágólapra másolva!
Az eddig becsültnél nagyobb mértékben, már ebben az évszázadban megemelheti a tengerszintet az antarktiszi jégolvadás. Egy nemzetközi kutatócsoport új tanulmánya szerint az évszázad végéig csupán ez a tényező 58 centiméterrel növelheti meg a vízszintet.
Vágólapra másolva!

Az Antarktiszt illetően a szakértői prognózisok skálája meglehetősen széles - hangoztatta Anders Levermann, a Potsdami Klímakutató Intézet (PIK) szakértője, a tanulmány fő szerzője pénteken. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozása nélkül a tengerszint emelkedésének valószínű mértéke 6 és 58 centiméter között van a kutatás szerint.

Viszont ha sikerülne gyorsan csökkenteni az emissziót, a vízszintemelkedés 4 és 37 centiméter között lenne.


"Az Antarktisz-faktor a legnagyobb ismeretlen tényező, emiatt világszerte a legnagyobb kockázatot is jelenti a tengerszint tekintetében" - mondta Levermann.

Nagyobb ütemű a jégolvadás az eddig számítottakhoz képest Forrás: Anadolu Agency/2019 Anadolu Agency/Ozge Elif Kizil

Kiemelte, az új kutatási eredmények fontos információval szolgálnak a partok védelme szempontjából. "Minél több számítógépes szimulációt használunk, amelyek mind kissé eltérő dinamikával reprezentálják az antarktiszi jégtakaró változásait, annál szélesebb lesz az eredményskála.

Folyamatosan fogyatkozik az Antarktisz jéggel borított területe Forrás: pxhere.com

De annál szilárdabbak azok a becslések is, amelyeket adni tudunk a társadalomnak" - fogalmazott Sophie Nowicki társszerző, a NASA Goddard Űrközpontjának munkatársa. Hozzátette: bár "még mindig nagyok a bizonytalanságok", már sikerült jobban megérteni a Föld legnagyobb jégtakaróját. Hosszú távon, vagyis a következő évszázadokban és évezredekben az antarktiszi jégtakaró olvadása akár

több tíz méterrel is megemelheti az óceánok vízszintjét a tanulmány szerint.

Levermann kiemelte: amit biztosan tudni lehet, az az, hogy a szén, olaj és gázok égetése tovább növeli a partvidéki metropoliszokat - New Yorktól Mumbaion át Hamburgig és Sanghajig - fenyegető veszélyeket.

Nem csak az Antarktisz, Grönland jege is olvad

A tengerek és óceánok globális felmelegedés miatti vízszintemelkedésére vonatkozó eddigi prognózisok elsősorban a melegedő tengervíz termikus kiterjedését, valamint a hegyvidéki olvadó gleccsereket vették figyelembe mint legfontosabb tényezőket. A grönlandi jégtakaró olvadása is fontos szerepet játszik a folyamatban.

Grönlandi táj, olvadó jéggel. A jelenlegi tendenciák mellett a "zöld sziget" akárcsak a földtörténeti múltban, teljesen jégmentessé válhat. Forrás: AFP/Hemis/Roy Philippe

Az Európai Földtudományi Egyesület (EGU) Earth System Dynamics című lapjában most megjelent új kutatási eredmények szerint az Antarktisz belátható időn belül a legfontosabb faktorrá válhat.

Az összes tényező együttesen jelenti a tengerszint emelkedésének teljes kockázatát.

"Grönlandnak, a hegyvidéki gleccsereknek és az óceánok termikus kiterjedésének hozzájárulásával a tengerek és óceánok vízszintje akár 150 centiméterrel is megemelkedhet az évszázad végére" - mondta Levermann.
Az elmúlt 100 évben a vízszint mintegy 19 centiméterrel emelkedett.

(Forrás: mTI)