Soha nem látott képeken a koronavírus

Vágólapra másolva!
Eddig nem látott, egyedülálló képeket tett közzé a Vuhanból kiindult koronavírusról a Rocky Mountain Laboratories (RML) kutatócsoportja. A járványban eddig több mint 60 ezren fertőződtek meg, a halálos áldozatok száma elérte az 1370 főt.
Vágólapra másolva!

A vírusok olyan parányi, fertőző részecskék, amelyeknek fehérjeburka vagy RNS-t, vagy DNS-t vesz körül. Szabad szemmel teljesen láthatatlanok, többségüket hagyományos fénymikroszkópokkal sem lehet észlelni.

A COVID-19-ről ezért kétfajta eljárással készítettek nagyfelbontású képeket – pásztázó elektronmikroszkóppal, valamint transzmissziós elektronmikroszkóppal.

koronavírus, fertőzés
koronavírus, fertőzés
koronavírus, fertőzés

A két módszer lényege gyakorlatilag ugyanaz: fény helyett elektronnyalábot – nagy sebességre felgyorsított elektronokat – használ a megfigyelendő tárgy leképezésére (a színeket utólag adják hozzá a felvételekhez).