Hamarosan bárki számára elérhető lesz a férfi fogamzásgátló tabletta?

férfi fogamzásgátlás
Néhány termék jól szerepelt az első teszteken, amelyek a hatékonyságát és a biztonságosságát vizsgálták
Vágólapra másolva!
Néhány éve bombaként robbant a hír, hogy kutatók férfiaknak szánt, hatékony és biztonságos fogamzásgátló készítmények kifejlesztésén dolgoznak. Most úgy tűnik, hogy a korszerű, kifejezetten férfiaknak szánt tabletta egyre elérhetőbb közelségbe kerül; a legbátrabb tervek szerint már a 2020-as évek végére vélhetően bárki számára elérhető lesz.
Vágólapra másolva!

Néhány éve kezdték el a férfi pirulák fejlesztését

A modern fogamzásgátló módszerek bevezetése során a kutatók ma már forradalmian új megközelítéseket is alkalmaznak, amely során nem csak a szexuális szabadság kérdéskörét járják körbe, hanem sorra veszik az egyes védekezési módok közvetett és közvetlen következményeit is.

Bár az óvszer és a klasszikus fogamzásgátló tabletták ma már szinte mindenki számára elérhetők, a tudós társadalom szerint még mindig rengeteg a tennivaló.

Ezt támasztják alá a statisztikai adatok is, amelyek szerint például csak az Egyesült Államokban körülbelül 40 százalékra tehető évente az előre nem tervezett terhességek előfordulása. A fogamzásgátlás kapcsán, hosszú évek óta zajló kutatások ezért már nem csak a nők, hanem a férfiak számára kifejlesztett készítményekre is hasonló mértékben fókuszálnak.

A fogamzásgátló tablettákat eddig csak a nők szedték Forrás: pxhere.com

– állította Christina Wang biológus, a Los Angeles-i Bioorvosi Központ társigazgatónője a ZME Science tudományos portálnak nyilatkozva. – Az óvszer azonban gyakran kényelmetlen é és allergiás reakciót válthat ki, a vazektómia jobbára visszafordíthatatlan, a megszakítás vagy a naptári számolgatás pedig nem tartozik a biztonságos módszerek közé.

Hozzátette: több mint hatvan év telt el azóta, hogy a nők bevették az első fogamzásgátló tablettákat és a férfiak számára azóta sem jelent meg a piacon hasonló készítmény. Egészen mostanáig, amikor a felmérések szerint a stabil kapcsolatban álló férfiak 55 százaléka már szívesen kipróbálná ezt a fogamzásgátló módszert.

Hatékony és szükség esetén visszafordító módszert kerestek

A szakemberek az elmúlt két évtizedben számos lehetőséget próbálgattak, miközben a férfiak számára kifejlesztett tablettával szemben megfogalmazták a legfontosabb követelményeket: ezek a hatékonyság, a biztonság és a szükség esetén visszafordítható módszer.

Különféle kutatócsoportok jelenleg is párhuzamosan dolgoznak annak érdekében, hogy megtalálják a leghatékonyabb és a legkevesebb mellékhatással rendelkező férfi fogamzásgátló pirulát.

A kimondottan férfiaknak szánt fogamzásgátlók terén hosszú évek óta zajlanak kutatások Forrás: Flickr

De nézzük, hogyan működhetnek az eddig legígéretesebbnek tűnő, hormon alapú férfi fogamzásgátló tabletták!

Az úgynevezett dimethandrolon dekanoát (DMAU) egy olyan tabletta, amelyet naponta kell szedni, ami úgymond „elnyomja" a spermiumok termeléséhez szükséges luteinizáló (LH) és tüszőérlelő (FSH) hormonok hatását.

Ez pedig anélkül csökkentheti a tesztoszteron és a spermiumok számát, hogy káros mellékhatásokkal járna.

– magyarázta Stephanie Page, a seattle-i washingtoni egyetem kutatója, a témában publikált 2018-as tanulmány vezető szerzője, amelyben 82 egészséges, 15-50 év közti önkéntes férfi kapott 28 napig DMAU-tablettát vagy placebót. – Mellékhatásként csupán enyhe súlygyarapodást és a koleszterinszint emelkedését tapasztaltuk, ám a jelenlg még fennálló bizonytalanságok miatt szükség lehet az adagolás „finomhangolására" és további vizsgálatokra.

Csak enyhe mellékhatások jelentkeztek

A Los Angeles-i Bioorvosi Kutatóintézet és a Washingtoni Egyetem kutatói a két hormonális aktivitás egyesítésére törekedett a 11-beta-MNTDC nevű készítmény létrehozásával, ami állításuk szerint csökkenti a termelt sperma mennyiségét, miközben nem gyakorol rossz hatást a libidóra. Ez a készítmény mondhatni a DMAU „testvér vegyülete".

Néhány termék jól szerepelt az első teszteken, amelyek a hatékonyságát és a biztonságosságát vizsgálták Forrás: Flickr

A 2019-ben fejleszteni kezdett férfi fogamzásgátló tabletta csökkenti a herékben a spermatermeléshez szükséges androgén hormonokat (például a tesztoszteron szintjét), miközben nem befolyásolja a szexuális vágyat.

A klinikai vizsgálat során Christina Wang biológus és csapata 40 egészséges férfi részvételével vizsgálta a gyógyszer hatását. A résztvevők közül 30 férfi különböző mennyiségben kapta a 11-béta-MNTDC gyógyszert (14-en 200 milligrammos, 16-an pedig 400 milligrammos adagot), míg 10 férfi a vizsgálat 28 napja alatt placebót szedett.

A vizsgálatkor a gyógyszert szedő férfiak esetében nem jelentkeztek komoly mellékhatások Forrás: Jason_V / Getty Images Hungary

A tablettákat az önkéntesek naponta, a táplálékkal együtt vették be.

Az első klinikai vizsgálatok eredményei szerint a hormonok kiegyensúlyozására törekvő gyógyszer hatékonynak tűnt, bár enyhe mellékhatások jelentkeztek.

A résztvevők közül néhányan fáradtságra vagy fejfájásra panaszkodtak, volt aki pattanások megjelenését tapasztalta, miközben öt férfi enyhe libidócsökkenésről számolt be (ám később azt mondták, hogy a nemi életük még ekkor sem tért el a megszokottól).

Biztonságosnak tűnik

A kutatók szerint az egyelőre kísérleti fázisban vizsgált, 11-béta-MNTDC néven futó, férfiak számára kifejlesztett fogamzásgátló tabletta „biztonságosnak tűnik és néhány éven belül akár forgalomba is kerülhet". Christina Wang azonban ennél óvatosabb, aki körülbelül tíz évre becsülte egy teljesen biztonságos és hatékony pirula piacra dobását.

Vajon ez tényleg áttörést hoz majd a fogamzásgátlásban? Forrás: Marco Verch, Flickr

A legbátrabb kutatói tervek a férfi fogamzásgátló tabletták piaci megjelenését azonban már a 2020-as év végére prognosztizálják.

Bárhogy is legyen, a szakemberek már most arra figyelmeztetnek, hogy a női tablettákhoz hasonlóan, a férfi fogamzásgátló pirulák sem fognak hatékony védelmet nyújtani a fertőző betegségekkel szemben. A nemi úton terjedő fertőzések megelőzése érdekében továbbra is az óvszer használatát ajánlják.