A Jáde Nyúl holdjáró már 367 métert tett meg az Hold távoli oldalán

Jáde Nyúl
A Csang'o-3 kínai Hold-szonda fedélzeti kamerájával készített és a pekingi földi irányítóközpont képernyőjéről levett képen az első kínai holdjáró robot, a Jütu (Jáde Nyúl) a Hold felszínén, a Szivárvány-öbölként ismert térségben 2013. december 15-én
Vágólapra másolva!
A Csang'o-4 kínai űrszonda Jáde Nyúl-2 (Yutu-2) nevű holdjárója már 367,25 métert tett meg az égitest távoli oldalán.
Vágólapra másolva!

Mind a holdjáró, mind az űrszonda befejezte a 14. holdi nappalra kitűzött munkáját és alvó módra váltott át. A műszerek a terveknek megfelelően dolgoztak - közölte a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) holdkutató központja.
A 2018 decemberében útnak indult Csang'o-4 volt az első űrszonda, mely puha landolást hajtott végre a Déli-sark-Aitken-medence Kármán Tódor magyar-amerikai fizikusról, repülőmérnökről elnevezett, 180 kilométer széles Von Karman-kráterében január 3-án.

Egy szikla a Jáde Nyúl felvételén Forrás: China National Space Administration

Egy holdi nap és egy holdi éjjel 14-14 földi napnak felel meg. A napenergia hiánya miatt a holdi éjjeleken a Csang'o-4 alvó módozatra kapcsol. A leszállóegység neutronsugárzás-érzékelője és alacsony frekvenciájú rádióspektrométere

megfelelően működött és begyűjtötte a szükséges tudományos adatokat.

A holdjáró közeli infravörös spektrométere, panorámakamerája, atomdetektora és holdradarja a terveknek megfelelően végezte a tudományos kutatásokat.
A Jáde Nyúl az eredetileg tervezett három hónapnál jóval hosszabb ideje dolgozik, így ez a Holdon leghosszabb ideig kutató holdjáró.

A Csang'o-3 kínai Hold-szonda fedélzeti kamerájával készített és a pekingi földi irányítóközpont képernyőjéről levett képen az első kínai holdjáró robot, a Jütu (Jáde Nyúl) a Hold felszínén, a Szivárvány-öbölként ismert térségben 2013. december 15-én Forrás: MTI/AP/Hszinhua

Kína a tervek szerint 2020-ban küldi fel a Csang'o-5 űrszondát, mely már holdmintákat is fog hozni a Földre. Missziója főbb pontjai a holdminták begyűjtése, felszállás a Holdról, dokkolás Hold körüli pályán és magas sebességgel belépés a Föld légkörébe.

(Forrás: MTI)