Előkerült a Bermuda-háromszögben rejtélyesen eltűnt hajó

Vágólapra másolva!
A kereskedőhajónak közel 100 éve veszett nyoma a Bermuda-háromszögben, most megtalálták a roncsát.
Vágólapra másolva!

Az SS Cotopaxi 1925-ben hagyta el Charleston városát, ám úticélját sosem érte el, 32 emberrel a fedélzetén rejtélyesen eltűnt.

Jóval később búvárok egy csoportja egy roncsot fedezett fel a floridai St .Augustine partjai közelében. Kezdetben azt hitték, egy másik hajó, a Bear Wreck maradványait sikerült megtalálni, de a korabeli feljegyzések átböngészése után kiderült, nem ez a helyzet, és valóban az elveszett gőzösre bukkanhattak.

Forrás: Wikipedia

A hajót természetesen nem egy természetfeletti erő, hanem emberi mulasztás küldte hullámsírba: szakértők szerint nem készítették fel megfelelően a rossz időjárásra, ez okozhatta végzetét.

(ABC News)