Több mint kétezer év után derült fény erre az egyiptomi gyilkosságra

Takabuti
A hercegnő mumifikált teste az Ulster Múzeumben
Vágólapra másolva!
Bár 2 600 év telt el az eset óta, az egyiptológusok most tudtak megoldani egy rejtélyes thébai gyilkosságot. Az angliai Manchester Egyetem kutatói szerint a húszas éveiben járó Takabuti hercegnő egyértelműen halálos késszúrást kapott. A nő mumifikált maradványainak elemzése azonban még ennél is több titkot tárt fel.
Vágólapra másolva!

Magas rangú család tagja volt

Az ókori Egyiptom egyik legrégebbi helyén, a mai Luxor területén élt mesés gazdagságban az a húszas éveiben járó nő, aki egy éjszakán erőszak áldozatává vált. Takabuti hercegnő mumifikált maradványait sok száz évvel később, 1834-ben találta meg egy gazdag ír kereskedő.

Thomas Greg Egyiptomból egyenesen szülővárosába, Belfastba vitte (amivel Takabuti lett az első ismert egyiptomi múmia, aki elérte Írországot).

A vele kapcsolatos hieroglifákat Edward Hincks egyiptológus fejtette meg, aki szerint a nemes származású nőt Takabutinak hívták, férjhez ment és a halála pillanatában a húszas éveiben járt. A thébai elit hercegnőjének édesapja papként Ámon napistent szolgálhatta.

Takabuti rekonstruált arca az észak-írországi Ulster Múzeumban Forrás: Ulter Museum

– mondta Greer Ramsey, az Észak-Írország Nemzeti Múzeumok régészeti kurátora. – Az elmúlt években röntgenvizsgálatokon, komputertomográfián, haj-elemzésen és szénizotópos kormeghatározáson „ment keresztül".

Utóbbi azt mutatta, hogy a hercegnő valamikor Krisztus előtt 660-ban, a 25. dinasztia idején élt. A kutatók azonban nem elégedtek meg ennyi információval, ezért további vizsgálatokat végeztek.

Erőszakos halált halhatott

A legújabb elemzések során a szakemberek DNS-elemzést és újabb radiológiai diagnosztikai vizsgálatokat végzetek, amelyek váratlan eredményeket tártak fel. Előbbi azt mutatta, hogy Takabuti genetikailag sokkal inkább az európaiakhoz hasonlít, mint a mai egyiptomiakhoz.

A hercegnő mumifikált teste az Ulster Múzeumben Forrás: Ulster Museum

– mutatott rá Dr. Robert Loynes, nyugdíjas ortopéd sebész, a Manchester Egyetem Orvosbiológiai Egyiptom Központjának professzora. – A sebnyomok azt mutatják, hogy Takabutit a hátán, a bal vállánál szúrták meg, mert súlyos seb tátongott a mellkasának bal felső oldalán, a hátsó részen. Ez szinte biztosan a gyors halálát okozta.

Emellett Takabuti kettő, ritka sajátossággal is rendelkezett: a 32 helyett 33 foga és egy plusz csigolyája is volt. Rosalie David, a Manchesteri Egyetem egyiptológusa szerint most közzétett tanulmányuk segíthet jobban megérteni a korszak történeti összefüggéseit is.