Huszonegyen álltak ki tízezer ellen a modern thermopülai csatában

Három puska megrongálódott és használhatatlanná vált

A 19. század végén fokozódott a feszültség Nagy-Britannia és Oroszország között, ahogy mindkét nemzet Közép-Ázsia területein terjeszkedett. Az angolok sebezhető állásokat foglaltak el a Brit-India és az Afganisztán közötti gyarmati határon, amelyeket mind az orosz erők, mind az afgán törzsek fenyegettek. Az 1897. szeptember 12-én lezajlott saragarhi csatában végül különös harc bontakozott ki, ahol mindössze 21 szikh harcos állt ki 10 ezer afgán katona ellen. Előbbiek az utolsó emberig védték az erődöt, amely jelenleg Pakisztán területén van.

Igyekeztek elkerülni a nyílt konfliktust

A 19. században a gyarmati India és az Afganisztán közötti határ veszélyes és nyugtalan helynek számított. 1897-ben egy Saragarhi nevű kis előőrsnél (65 kilométeres távolságra a mai Pakisztán területén található brit helyőrségi várostól, Kohat-tól) 21 szikh katona helytállt 10 ezer afgán ellenséges törzsi harcos támadása ellen. Bátran és a kötelességüket mindvégig szem előtt tartva, a végsőkig küzdöttek. De mi is történt pontosan?

Jay Singh-Sohal, aki feldolgozta a csata történéseit Forrás: Amazon

Jay Singh-Sohal, a „Saragarhi: az elfelejtett csata" (Saragarhi: The Forgotten Battle) című könyv írója és a Historyextra történész-kutatója szerint a csata időzítése döntő jelentőségű:

a 19. században, a „nagy játszma" néven elhíresült korszakban történt, amely nevét a Nagy-Britannia és Oroszország közötti fokozott feszültségeknek köszönhette,

amikor mindkét ország terjeszkedő politikát folytatott, és az afganisztáni, illetve más közép-ázsiai területekért harcolt. Az oroszok 1881 és 1885 között keleti irányban egyre messzebb és messzebb jutottak, ám eközben mindkét fél igyekezett elkerülni a nyílt konfliktust.

Abdur Rahman Khan, aki "meghúzta a határokat" Forrás: Wikimedia Commons

Erre 1885-ben nagyszerű lehetőség adódott, amikor Abdur Rahman Khan hozzájárulásával létrejött egy úgynevezett határbizottság Brit Indiában, amely meghúzta a véglegesnek szánt brit és afgán határt.

Ez későbbi nevén Durant-vonalként vált ismertté, ami azonban a mai napig vita tárgyát képezi.

A megállapodást követően Nagy-Britannia kiterjesztette a „határpolitikáját", tehát igyekezett elfoglalni a határ menti területeket, és csapatai jelenlétét megtartani a "pastuk" (kelet-iráni nép, más néven afgánok) törzsek által lakott helyeken.

Egy ezred az „törzsi agitáció" leküzdésére

A csata előtt hat évvel, 1891-ben Sir William Lockhart, a britek dandártábornoka két expedíciót is vezetett a Samana-hegységbe annak érdekében, hogy csapatai brit uralom alá vonják az ott élő törzseket, és brit erődítményeket építsenek a Mastan-fennsík magaslataiban.

William Lockhart, a britek dandártábornoka Forrás: Wikimedia Commons

Májusban Sir Frederick Roberts (később Kandahár első bárója), az indiai főparancsnok, egy jegyzéket készített, amelyben gondosan megtervezte az itt felépítendő támaszpontokat és őrhelyeket.

A két legfontosabb pontra két erődöt építettek, a Lockhartot és a Gulisztánt, de kisebb helyőrségeket is felállítottak, például Saragarhi falujától nyugatra, ami mindkét fő pozícióból jól látható volt.

A legfontosabb erődítmények helyszínei Forrás: Twitter

Az állások között az egységek az úgynevezett „héliografával" kommunikáltak, a napfény villanását egy tükör segítségével fényjelekké alakították, majd ezt rendezték morzekódos üzenetekké.

Az 1887-ben létrehozott bengáli gyalogság 36. (szikh) ezredrét erősítés gyanánt hamarosan a térségbe küldték, a feltételezett „törzsi agitáció" ellenőrzése céljából.

Fiatal, bátor harcosokból szervezték a 36. szikh ezredet Forrás: IMBD

Az egységet az indiai hadsereg legnagyobb és legerősebb embere, Jim Cooke ezredes és szintén a testi erejéről elhíresült Henry Holmes százados irányította. 1897 januárjában összesen 912-en szolgáltak a 36. ezredben, akiket a kiképzés után John Haughton alezredes (az azonos nevű afgán háborús hős fia) a Samana-hegységbe vezetett.

Tízezer harcos vette körbe az erődítményt

Augusztusra az idegen katonaság határokon átnyúló tevékenysége egyre jobban felbosszantotta a helyieket. A közeli Tirah afridi törzs harcosai ezért megszegték a britekkel 16 évvel korábban kötött békét, és felkelést robbantottak ki, szent háborút (dzsihádot) hirdetve „a szent próféta vallásának védelmében", amihez megszerezték a szomszédos orakzai törzs támogatását is.

Közel ezer szikh harcos szolgált a 36. ezredben Forrás: Wikimedia Commons

1897. szeptember 9-én a hegység legmagasabb pontjára küldött szikh felderítő járőrök észlelték, hogy nagyszámú törzsi harcos gyülekezik Khangarbur település közelében.

Akkor összesen 29 zászlót számoltak, ám másnap újabb harcosok érkeztek.

Haughton 36. szikh ezrede a megerősített állások és az erődök vonalában állt fel, Charles Des Voeux őrnagy vezetésével 175-en védték Gulisztánt, összesen 37-en állomásoztak a dhar-i különítménynél, miközben Sartop-nál és Saragarhinál 21-21 ember védte a területet. Utóbbinál plusz egy civil főzött és mosott a katonákra.

A szikh harcosok felkészültek mindenre Forrás: IMBD

A tízezer harcosból álló afgán csapatok szeptember 12-én körülvették Saragarhit, hiszen tudták, hogy ezzel tudják elvágni mind a kommunikációt, mind a csapatok mozgását a főerődök között

– magyarázta Jay Singh-Sohal. – A támadók azzal is tisztában voltak, hogy a britek a megosztottság miatt nem tudnak majd erősítést küldeni.

Az erődben állomásozó 22 férfit egy tapasztalt őrmester, Havildar Ishar Singh vezette. Délelőtt 9 óra körül támadták meg őket a pastu harcosok. A szikhek azonnal a rohamozó tömegre lőttek, és hatvan embert megsebesítettek vagy megöltek, mire a támadók a sziklák mögött kerestek fedezéket.

Ketten azonban elérték az északnyugati bástya falait, ahol ásni kezdtek.

A kezdettől rossz esélyekkel indult a 21 szikh harcos a tízezer afgán ellen Forrás: Pinterest

Közben a többiek felgyújtották a közeli bokrokat és cserjéket, hogy a füst leple alatt közelebb férkőzhessenek az épülethez. A védők mindeközben hiába próbálták meg elérni a héliográfa segítségével Des Vouex őrnagyot. A helyzetet tovább nehezítette, hogy a

fényjelek továbbításához és fogadásához legalább három emberre lett volna szükség.

A kiélezett helyzetben azonban a szikheknek erre nem nyílt lehetősége.

A szikhek az utolsó emberig védték az erődöt

Haughton többször is megpróbálta elvonni a támadók figyelmét Saragarhiról, de ezek a kísérletei rendre kudarcba fulladtak. A szikhek bátran állták a sarat, délre azonban az egyik gyalogos katonájuk elesett, három puskájuk pedig működésképtelenné vált.

Az ostrom délután három órakor érte el a tetőpontját, amikor a védőfal egyik része beomlott a reggel óta tartó ásás következtében.

Három puska megrongálódott és használhatatlanná vált Forrás: IMBD

Az afgán harcosok hangos kiáltások közepette özönlöttek be az erődítménybe, átlépve saját halottjaikon és sebesültjeiken

– elevenítette fel a csata kiélezett pillanatát könyvében Jay Singh-Sohal. – Néhány szikh makacsul kitartott és elszántan védekezett, ám végül kénytelenek voltak ők is visszahúzódni az erődítmény belsejébe.

Nem riadtak vissza a közelharctól sem Forrás: Pinterest

A visszavonulókat maga az őrmester, Havildar Ishar Singh fedezte, míg egy másik társa bentről, az eltorlaszolt ajtó mögül folytatta a tüzelést. A szikhek az utolsó emberig védték az erődöt, és az afgán támadók több száz fős veszteséget szenvedtek.

A kitüntetést kapták:

Havildar Ishar Singh
Lal Singh
Chanda Singh
Sundar Singh
Sepoy Ram Singh
Sepoy Uttar Singh
Sepoy Sahib Singh
Sepoy Hira Singh
Sepoy Daya Singh
Sepoy Jivan Singh
Sepoy Bhola Singh
Sepoy Narayan Singh
Sepoy Gurmukh Singh
Sepoy Jivan Singh
Sepoy Gurmukh Singh
Sepoy Ram Singh
Sepoy Bhagwan Singh
Sepoy Bhagwan Singh
Sepoy Buta Singh
Sepoy Jivan Singh
Sepoy Nand Singh

Később mind a 21 katona megkapta az adományozható legmagasabb indiai katonai kitüntetést a Samana-hegységben való helytállásért. Szeptember 12-ét az 36. szikh ezred ünnepnapjává nyilvánították.

A saragarhi csata méltán vonult be a leghősiesebb küzdelmek egyikeként a történelembe a thermopülai csata mellett.