A tévé sulykolja a karcsú női testideált

Vágólapra másolva!
A testképpel kapcsolatos kutatás szerint minél több tévét néz valaki, annál inkább a karcsú női alakot tartja ideálisnak. A tanulmány szerzői felszólítják a televízió- és reklámipart, hogy ne gyakoroljanak nyomást a nőkre: szerepeltessenek mindenféle alakú és méretű hölgyet.
Vágólapra másolva!

A Durhami Egyetem kutatócsoportja a kevésbé fejlett közép-amerikai ország, Nicaragua világtól elzárt apró falvait választotta a felmérés helyszínének. Itt még előfordulnak olyan települések, ahol szinte alig fogható tévéadás, míg másutt rendszeresen tévéznek. A megkérdezettek között férfiak és nők egyaránt szerepeltek. A tévéadáshoz alig hozzáférő emberek a magasabb testtömeg-indexű nőalakokat preferálták, míg a gyakran tévézők egyértelműen a karcsú nőalak felé húztak.

A kutatás egy korábbi stádiumában, egy, még 2018-ban megjelentetett közleményből az is kiderült, hogy a televízió sugallta nőideál főképp a felsőtesttel kapcsolatos elvárásokat módosította. A férfiakkal folytatott beszélgetésekből az rajzolódott ki, hogy a tévénézők megváltozott igényei leginkább a teljes testsúlyt és a mellméretet érintették, míg a csípő és általában az alsó testfél kerekded formái a sokat tévéző férfiak számára is a nagyobb szexuális élvezet ígéretét hordozták.

A tévé hatásai

A kutatók olyan nicaraguai falvakat választottak ki, ahol a megkérdezett emberek a tévéhez való hozzáféréstől eltekintve minden lényeges szempontból hasonló környezeti feltételek között éltek, beleértve az élelmet, a jövedelmet és az oktatást, így el tudták választani a tévézés hatását a többi lehetséges hatótényezőtől. A Journal of Personality and Social Psychology című szaklapban megjelent tanulmány szerzői szerint mindmáig ez a legmeggyőzőbb bizonyíték arra, hogy a televíziózás ok-okozati kapcsolatban áll az emberek ideális testről alkotott elképzelésével, és erőteljesen formálja azt.

A „karcsú ideál" túlreprezentáltsága a médiában ahhoz vezet, hogy a nők elégedetlenek lesznek a saját testükkel, ha az nem felel meg ennek a sugallt eszményképnek, és szerepet játszik az evési zavarok és a depresszió kialakulásában – hangsúlyozzák a kutatók.

„A televíziónak és a reklámguruknak erkölcsi felelőssége mindenféle formájú és méretű színészt, műsorvezetőt és modellt alkalmazni, hogy elkerüljék a nagyobb testméret stigmatizálását – emelte ki Lynda Boothroyd, a Durhami Egyetem pszichológia tanszékének munkatársa és a cikk vezető szerzője. – El kell mozdulnunk a 'minden méret lehet egészséges' típusú hozzáállás felé, és ebben a médiának fontos szerepet kell játszania."

Forrás: pexels.com

Nicaraguának ezen a részén a falusi lakosság nemigen jut hozzá magazinokhoz vagy az internethez, és a tanulmányban részt vevők egyikének sem volt okostelefonja. Tévét nézni is csak azoknak volt rendszeresen alkalmuk, akiknek a házába be volt vezetve az áram, és volt elég pénzük a készülékre és a tévé-előfizetésre. Ők a képernyő előtt különböző latin-amerikai szappanoperák, hollywoodi akciófilmek, videoklipek, rendőrségi autóüldözős valóságshow-k és hírek nézésével töltik az időt.

A Durhami Egyetemen és a Nicaraguai Karibi Part Autonóm Területeinek Egyetemén dolgozó Jean-Luc Jucker, a cikk társszerzője így nyilatkozott:

A kutatás

A Nicaragua Gyöngylagúna-medence nevű területéről származó résztvevők – összesen 299 férfi és nő – kérdőíves formában válaszoltak az etnikai hovatartozásukat, végzettségüket, jövedelmüket, élelmiszer-ellátottságukat, anyanyelvüket és a tévéhez való hozzáférésüket illető kérdésekre. Ezt követően arra kérték őket, hogy a képeken bemutatott különböző alakú és méretű női testek vonzerejét értékeljék.

A kutatók a tévéhez kevéssé vagy semennyire sem hozzájutó falulakók körében végeztek egy másik felmérést is. „Egy képsorozatot mutattunk mindegyiküknek. A sorozatot hol molettebb, hol karcsúbb nők fényképeiből állítottuk össze – ismertette a cikk társszerzője és a projekt terepi résztvevője, Tracey Thornborrow, aki a Lincolni Egyetem munkatársa. – Azt tapasztaltuk, hogy a falulakók testideálja a végignézett képsorozatnak megfelelően a teltebb vagy a karcsúbb alak felé mozdult el.

Forrás: Pixabay

Boothroyd korábban hasonló eredményre jutott a nyugati típusú társadalmak nőit illetően, de ez az első olyan kutatás, amely az iparosodott nemzeteken kívül is bemutatja ezt a hatást. Annak felismerése, hogy a szépségideál még a médiát nem fogyasztó emberekben is ennyire befolyásolható, jelentős lépés a kulturális különbségek megértése felé – vélik a kutatók. Boothroyd így fogalmazott: