Lehet, hogy rövidesen hatalmas robbanást fog látni az égen

A Betelgeuse nyíllal jelölve
Vágólapra másolva!
A Betelgeuse az egyik legfényesebben ragyogó csillag az égen, most azonban valami egészen furcsa dolog történik vele: egyre jobban halványul és egyelőre a kutatók sem tudják megmondani, mi állhat ennek a jelenségnek a hátterében.
Vágólapra másolva!

Egyes csillagászok úgy vélik, a fokozatos fényességcsökkenés egy szupernóva-robbanás előszobája lehet, írja a brit Independent. A halványulás néhány hete kezdődött és a mérések szerint egyre erőteljesebbé válik.

A Betelgeuse az Orion csillagkép főcsillaga, idáig a második legfényesebb csillag volt a csillagképben, és az égbolt kilencedik legfényesebb csillagának számított – ezúttal viszont a huszadik helyre zuhant vissza.

A közelgő megsemmisülés nem lenne túlzottan meglepő: vörös óriásról beszélünk, egy olyan csillagról, ami magjában már kimerítette hidrogénkészletét és elkezdte a magot körülvevő rétegben lévő hidrogén égetését.

Életét elképesztően káprázatos szupernóva fogja lezárni. Ha ez bekövetkezik, a robbanást a Földről könnyedén, akár szabad szemmel is látni lehet majd, a Betelgeuse ugyanis mindössze 650 fényévre van tőlünk.

A Betelgeuse nyíllal jelölve Forrás: Science Alert

Természetesen a halványodás még nem jelenti egyértelműen azt, hogy a Betelgeuse hamarosan kileheli a lelkét, más tényező is állhat a jelenség mögött;

a vörös óriás úgynevezett félszabályos (szemireguláris) változó, így a fényességváltozás egy kevésbé drámai (de mindenképpen látványos) folyamat része is lehet.

A szakértők mindenesetre folytatják a csillag viselkedésének tanulmányozását.