Idegen civilizációra utaló jel érkezhetett a legközelebbi csillag felől

Fantáziaraj a Proxima Centauri b felszínéről
Vágólapra másolva!
Idegen civilizáció jelenlétére is utalhat az a rádiójel, ami a Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri felől érkezett - írja a The Guardian cikkére hivatkozva a Futurism tudományos hírportál. A SETI kutatói vizsgálatot indítottak.
Vágólapra másolva!

A rádiószignált a Stephen Hawking által alapított, idegen létformákat kereső Breakthrough Listen program keretében találta meg az ausztrál Parkes-teleszkóp. A munkában résztvevő kutatók szerint a most detektált jel sok szempontból emlékeztet az 1977-ben észlelt "Hűha!" elnevezésű jelre. Utóbbi egy erős, keskeny sávú rádiójel volt; olyan jellemzőkkel bírt, amelyek egy lehetséges földön kívüli civilizációtól való származásra utaltak, és teljesen eltért a kozmikus háttérzajoktól.

A Proxima Centauri felől érkező jel a szakértők szerint több szempontból is különös. Egyrészt frekvenciája 980 MHz körül van, vagyis valószínűleg nem emberi űreszköz bocsájtja ki, másrészt a frekvenciaeltolódás alapján egy, a csillag körül keringő bolygó felszínéről származik.

A rendszerben egyetlen bolygóról tudnak a csillagászok és ez a lakhatósági zónában kering, vagyis folyékony víz lehet a felszínén.

Fantáziaraj a Proxima b felszínéről Forrás: Wikimedia Commons

Természetesen a legtöbb szakértő szkeptikus a felfedezést illetően. A kételyeket táplálja többek között az a tény, hogy a szignálból egyelőre nem olvasható ki értelmes információ, továbbá a Proxima b bolygó egy vörös törpe körül kering, ami leginkább fokozott aktivitásáról, pusztító erejű kitöréseiről ismert.

A csillagászok tovább folytatják a jel vizsgálatát.