Hiába a denevérek az éjszaka szuperhősei, most valami történt velük

Sokunknak nehezére esne észrevenni a szarvast egy hold nélküli éjszakán, a szúnyogokról nem is beszélve. Néhány denevérnek azonban van egy furfangos trükkje: a fülükkel keresik meg a rovarokat, amelyek táplálékul szolgálnak. A legtöbb fajának ettől függetlenül is kiváló a látása, ám nem ettől függ, hogy az állat hogyan tud tájékozódni. A túlélés érdekében azonban kiemelten fontos, hogy minél nagyobb hatékonysággal legyen képes a sötétben mozgó zsákmányok felderítésére. De mit tanulhatunk mi ebből a „szuperhatalomból"?

Pusztítja őket az úgynevezett fehér orr szindróma

A denevérek echolokációs rendszere meglepően kifinomult és érzékeny műszer. A jelenleg ismert több mint 1200 denevérfaj többségének a tájékozódásához és táplálkozásához nélkülözhetetlen ez a képesség. Ez azt jelenti, hogy

az élőlény hangjeleket produkál, majd ezek a környezetről visszaverődnek, és az állat ezeknek a jeleknek az alapján képes a saját helyzetéről és a környezetéről fontos információkat szerezni.

Egyes denevérfajok inkább a fák között táplálkoznak, mások a víz felett Forrás: AFP/2020 Getty Images/Justin Sullivan

Az éjszaka aktív denevérek számára tehát nagyon fontos, hogy megfelelően értékeljék ki a visszhangokat: az agyuk úgy térképezi fel ezeket, hogy egyrészt elkerülje az akadályokat, másrészt könnyedén megtalálja a táplálékául szolgáló rovarokat. Többségük a számunkra nem hallható ultrahangtartományba eső, 20 kHz-es frekvencia feletti hangjeleket használ echolokációra. Ám az eddig még kevésbé volt ismert, hogy

pont ez a csodálatos képességük az, amelynek segítségével megvédhetjük őket.

A denevérek tájékozódása kulcsfontosságú a megmentésük érdekében Forrás: Flickr / shellac

Ezek a titokzatos lények éjszaka repülnek, nappal pedig elrejtőznek, ami megnehezíti a megfigyelésüket. Ezért is merül fel a kérdés: vajon pontosan hány denevérfaj létezik és hol élnek? Ez az ismeret egyre fontosabb információt jelenthet, mert az észak-amerikai denevéreket egy halálos gombabetegség pusztítja, az úgynevezett fehér orr szindróma (WNS).

A kór Észak-Amerika keleti részén a becslések szerint legalább 90 százalékkal csökkentette a populáció méretét. És bár a betegséget egyelőre még nem regisztrálták például Brit Kolumbiában és Albertában, a tudósok szerint elkerülhetetlenül meg fog jelenni ott és a világ más részein is.

Gyorsnak és hangosnak kell lenniük

A fentiek tükrében annak megértése, hogy a különböző denevérfajok hogyan használják az echolokációt, alapvető fontosságú a védelmük érdekében.

Az éjszaka aktív denevérek számára nagyon fontos, hogy megfelelően értékeljék ki a visszhangokat Forrás: Nickolay Hristov

Egyes denevérek hangosak, mások kevésbé; egyes fajok inkább a fák között táplálkoznak, mások a víz felett

– magyarázta Cori Lusen, a kanadai Wildlife Conservation Society munkatársa, a denevérprogram vezetője a LiveScience online tudományos portálnak. – Egyes denevérfajok képesek elragadni a zsákmányukat a földről vagy a levelekről, miközben hatalmas füleik vannak, amelyek segítségével nem csak a visszhangokat tudják megfelelően értelmezni, hanem például a lepke szárnyainak csapkodását is hallják.

Hozzátette: az egyetlen probléma ezzel a rendszerrel az csupán annyi, hogy a hanghullámoknak vissza kell verődniük egy objektumról ahhoz, hogy visszhangot generáljanak. Ez azt jelenti, hogy a hanghullám hosszának meg kell egyeznie annak a méretével.

Echolokáció: a hang alapján tájékozódó denevér Forrás: AFP/DPA/Frans Lanting

Az ultrahang nem terjed túl messze a levegőben, ezért a denevérek többségének úgy kell szabályoznia az echolokációs hívásait, hogy időben kapjon elegendő információt, tehát ne repüljön neki például egy objektumnak

– mutatott rá a szakember. – Ez olyan, mint egy autó fényszórója: a biztonságos vezetéshez és gyors haladáshoz erős fényekre van szükség; tehát a denevéreknek is hangosnak kell lenniük.

Ez azonban újabb problémát eredményezhet, ám az állat képes a középfül izmait lényegében „becsukni a fülükbe", miközben a hanghullámokat bocsátja ki. A visszavert hanghullámok érzékeléséhez azonban gyorsan újra ki kell nyitniuk. A kutatók szerint a rovarok mozgásának figyelése közben csak viszonylag alacsony frekvenciák kis tartományát használják, majd magasabb frekvenciákra váltanak, hogy felfedezzék a méret, a távolság és a mozgás sebességét, beszűkítve a célpontot.

Az a mód, ahogyan a különböző denevérfajok különböző hangfrekvenciákat használnak, segíthet azonosítani az éjszakai égbolton láthatatlanul repkedő állatokat.

A denevérek hallgatása kitűnő módszert biztosít ahhoz, hogy a tudósok azonosítani tudják, hogy mely denevérek vannak jelen a különböző élőhelyeken. Ez a megfigyelés kritikus fontosságú egy olyan időszakban, amikor a denevérek számos kihívással néznek szembe, például a WNS betegség folyamatos terjedésével.