A macskák rejtélyes mosolya, és ami a hátterében áll

macska
Vágólapra másolva!
A „macskamosolyt", vagyis a macskák közismert hunyorgásának viselkedésbiológiai hátterét vizsgálta egy új tanulmány.
Vágólapra másolva!

Hunyorgással a macskák szeretetéért

A tudósok szerint ahhoz, hogy barátságot kössünk egy macskával vagy megerősítsük a vele fennálló köteléket, az egyik legjobb módszer, ha lassan és tudatosan rájuk pislogunk. Az etológusok szerint

ez a fajta „macskamosoly" a legjobb módszer arra, hogy kapcsolatot építsünk ki egy macskával.

A domesztikált állatok igen érzékenyek az emberi jelekre, amelyek elősegítik az ember és az állat közötti kommunikációt, az érzelmi állapot kifejezését is beleértve.

A hunyorgás vagyis a "macskamosoly" pozitív érzelmet fejez ki Forrás: https://www.facebook.com/minhpianoglobal/photos/a.533852177215538/573290603271695

Az érzelmek kifejezésének a szem az egyik legfontosabb eszköze, de nem csak az embernél, hanem a macskáknál is. A viselkedésbiológiai kutatások alapján úgy tűnik,

hogy a hunyorítás a legtöbb fajnál, így a macskáknál is a pozitív érzelmek kifejezésének módja.

Egy, a Nature magazinban 2020. október 5-én megjelent és a Porthmouth-i illetve a Sussex-i Egyetemek kutatói által publikált tanulmány a macskák viselkedésének a szemükkel kifejezett kommunikációs jelentőségét vizsgálta; az úgynevezett macskamosolyt, vagyis a szemkeskenyítést és a lassú pislogások sorozatát.

A gazda hunyorgását és szem lehunyását a macska pozitív üzenetként értékeli, és viszonozza is Forrás: Szomor Ildikó

Ez az első olyan tanulmány, ami kísérletileg kutatta a „macskamosoly" jelentőségét az ember és a macska közti kommunikációban. A megfigyelések alapján ha az ember összehúzza a szemét, mintha mosolyogna, majd néhány másodpercig lecsukja,

a macska ugyanígy fog válaszolni.

De a vizsgálat azt is kimutatta, hogy a macskák maguk is gyakran kezdeményezik ezt a fajta interakciót. A tanulmány konklúziója szerint segíti a macskával való szoros kötelék kialakítását, ha utánozzuk ezt a technikát.

Kívácsiak voltak, viszonozza-e a macska a "macskás" mosolyunkat

A kutatók két kísérletet hajtottak végre abból a célból, hogy megvizsgálják a macska és az ember viszonyában a „macskamosoly" kommunikációs jelentőségét. Az első kísérletben azt vizsgálták,

hogy vajon a macskák reagálnak-e arra, ha ezt az ember kezdeményezi,

a másodikban pedig azt, hogy ez milyen hatást gyakorol az állatra. A megfigyelések szerint a macska gazdájának „macskamosolyára" gyakrabban válaszol a cica fél pislogással és szemkeskenyítéssel, mint ha azt nem a gazda teszi.

Gyakra válaszolnak fél pislogással, vagy szem keskenyítéssel Forrás: Szomor Ildikó

A második kísérlet viszont azt mutatta, hogy ha egy idegen kezd lassan pislogni a macskára, a macska nagyobb hajlandósággal közelít hozzá, mintha semleges arc, illetve szemkifejezést alkalmaz az illető.

A kísérletben 14 különböző háztartásból származó 21 macska és 14 gazda vett részt.

Mindegyik macska lakásban tartott és kültéri hozzáféréssel rendelkező házi kedvenc, illetve olyan állat volt, amely minimum 3 hónapja élt már a gazdájával együtt.

Forrás: pexels.com

A vizsgálat jellegéből adódóan látássérült vagy szemproblémás macskák nem szerepeltek a kísérleti alanyok közt.

A macskákat az otthonukban egyenként tesztelték, és minden kísérleti alany pislákolását filmre vették. A pislákolásnál a gazda mindig szembe ült a macskájával. Amikor emberi interakció nélkül végezték el a tesztet, akkor viszont nem ült az állattal szemben senki.

Egyszerű módszer lehet a macska megnyugtatására is

A kísérlet eredményei egyértelműen azt mutatják, hogy a macska pozitív módon értékeli az embernek a macskamosolyhoz hasonló pislogását. A tanulmány összhangban áll azzal a korábbi viselkedésbiológiai megállapítással is, miszerint a hunyorgás az elégedettség kifejezése a macskáknál.

A macskák számos módon képesek kifejezni az érzelmi állapotukat Forrás: Classical MPR

Az még vitatott, hogy a macskák ezt a fajta viselkedést azért fejlesztették-e ki, mert úgy érzékelik, hogy az emberek pozitív jelként értékelik a macskamosolyt,

vagy pedig ez még egy ősi, a domesztikálás előtti időkből fennmaradt magatartásforma.

Mindenestre sikerült bebizonyítani, hogy ez a fajta interakció egyértelműen pozitív élményt jelent a macskák számára.

Forrás: pexels.com

A kísérlet megállapításai ezért felhasználhatók arra, hogy a macska számára nehéz környezetben, például az állatorvosnál megnyugtassák a macskákat, valamint a bizalom kialakítására is.