Tudja-e, hogyan indította el egy ősi lázadás a fények ünnepét?

hanuka
Miután a Makkabeusok megtisztították a szentélyt, csupán egy napra elegendő kóser olajat találtak, amellyel meggyújthatták a szent gyertyatartót, a menórát; új olaj előállítására nyolc napra volt szükség, de ekkor a hagyomány szerint csoda történt: az egy napra elegendő olaj nyolc napon át égett
Vágólapra másolva!
A hanuka a zsidók legismertebb ünnepe, amit többször a fények fesztiváljának hívnak. A Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécsesre emlékezik. A hanuka egy több mint 2000 évvel ezelőtti népfelkelésnek, és egy szent csodának állít emléket.
Vágólapra másolva!

Nagy Sándorhoz is kapcsolható

A fények ünnepe nyolc napig és nyolc éjszakán át tart, ami idén december 10-én, csütörtökön kezdődik és december 18-án, pénteken ér véget. Bár a hanuka népszerűsége a modern időkben megnőtt, de kevesen tudják, hogy az eredete egészen Nagy Sándorra, az ókori makedón király halálát követő viharos évszázadokra vezethető vissza.

Alexandrosz uralkodása idején vált világhatalommá a Makedón Királyság Forrás: Origo

– írja a National Geographic. – Szeleukosz 304-305-ben alapította a Szeleukida Birodalmat, amely magába foglalta Nagy Sándor ázsiai hódításainak egy részét, és amely szűnni nem akaró háborúkat vívott a közel-keleti pozíciókért, köztük a mai Izrael középső részén található Júdeáért.

Antiokhosz Epiphanész uralkodóként zsarnoki módszereket vetett be és ezáltal próbálta meg egységesíteni a birodalmat, ahol egyeduralkodóvá akarta tenni a görög nyelvet és a vallást.

A szeleukidák végül elfoglalták Jeruzsálem szent templomát, ahol oltárt emeltek Zeusz görög istennek.

Antiokhosz előírta a görög istenek imádatát, megpróbálta a zsidóságot erőszakosan hellenizálni, ám a helyi zsidó közösségek ellenálltak.

Josephus történész feljegyzései arról tanúskodnak, hogy Krisztus előtt az első században egyszerűen kifosztották Jeruzsálemet, miközben az ellenállókat botokkal és korbáccsal próbálták megfékezni, miközben több embert keresztre feszítettek.

A legidősebb fiú hadsereget szervezett

A templomok meggyalázásától és a zsidó nép iránti kegyetlenségtől rettegve egy Mattathias nevű pap és fiai fellázadtak.

„...még ha a világ minden népe behódol is neki akár azon az áron is, hogy ezzel atyái parancsolatait megszegi, mi, a fiaim, a testvéreim és én, akkor is atyáink szövetsége szerint fogunk élni, és nem fogunk olyan uralkodót szolgálni, amely arra akar bennünket kényszeríteni, hogy apáink hitétől akár jobbra, akár balra eltérjünk." – áll a Makkabeusok könyvében (19:22).

A zsidóság erőszakos hellenizálása miatt tört ki a Makkabeus-felkelés Forrás: Wikimedia Commons/Peter Paul Rubens and workshop

Mattathias Krisztus előtt 166-ban meghalt, és a helyét a legidősebb fia, Júda ( beceneve Maccabi volt, ami kalapácsot jelent) vette át, akinek vezetésével gerilla hadsereget szerveződött. Bár a csapat létszámáról keveset tudni, a történészek maximum 12 ezer főre teszik a katonailag képzetlen és gyengén felszerelt emberkből álló hadat, amely a görögök kiképzett, jól felszerelt 40 ezres hadával állt szemben.

A hiányt azonban pótolta az elszántságuk és harci szellemük.

Júda 164-ben visszaszerezte Jeruzsálemet és helyreállította a templomot, megtisztította és újraszentelte azt. Huszonöt évig tartó csatározás után a szeleukidák végső békét kötöttek a zsidókkal.

A 20. században vált egyre népszerűbbé

A hanuka szó szerint „odaadást" jelent, amely megemlékezik a fény csodájáról, amely akkor következett be, amikor Júda a templomot a héber istennek szentelte. A Talmud, a zsidóság egyik szent szövege szerint a szentélyben csak egyetlen ép üvegcse maradt, amely azonban nyolc napon át égett.

Ez a csoda vált az ünnep egyik legfontosabb emlékévé,

amikor a zsidók hálát adnak Istennek és megünnepelik a fény győzelmét a sötétség felett.

Miután a Makkabeusok megtisztították a szentélyt, csupán egy napra elegendő kóser olajat találtak, amellyel meggyújthatták a szent gyertyatartót, a menórát; új olaj előállítására nyolc napra volt szükség, de ekkor a hagyomány szerint csoda történt: az egy napra elegendő olaj nyolc napon át égett Forrás: Pinterest

– mondta Tatjana Lichtenstein, a Texasi Egyetem zsidó tanulmányi központjának kutatója. – Lehetőséget kínált a zsidók számára, hogy ajándékozással és mulatsággal vegyenek részt az ünnepi készülődésben anélkül, hogy feladnák a saját vallásukat és a kulturális identitásukat, de semmi köze a karácsonyhoz.

A fények ünnepét mindig a héber naptár kilencedik hónapjában ünneplik,

amely általában november vége és december közepe közé esik. A hanuka első napjától kezdve a zsidó családok minden este eggyel több gyertyát gyújtanak meg, és olyan helyre teszik őket, ahol „hirdethetik az isteni csodát".