Így nézhettek ki egykor a Római Birodalom sorsát alakító császárok

római császár
A római császárok képzeletbeli "tablója"
Vágólapra másolva!
Digitális rekonstrukciók segítségével elevenítette fel a római császárok arcát egy kanadai operatőr, aki a virtuális valóság tervezőjeként is dolgozik. Daniel Voshart az igazán realisztikus portrék között mutatja meg többek között Caligula, Nero és Hadrianus császár néha kellemetlenül élethű arcát.
Vágólapra másolva!

Algoritmusok segítségével elemezték az arcokat

A rég elhunyt uralkodóknak a vonásait több száz szobor megőrizte, ám a legrészletesebb faragványok sem tudják visszaadni, hogyan is nézhettek ki ezek az emberek a valóságban. Ennek a felderítésére vállalkozott Daniel Voshart, aki a gépi tanulást, mint számítógépes algoritmusokat használt ahhoz, hogy az úgynevezett csomópontok hierarchiáin keresztül feldolgozza a rendelkezésre álló információkat.

Az Artbreeder nevű programmal az algoritmusok mintegy 800 mellszobrot elemeztek, hogy reálisabb arcformákat, vonásokat, hajat és bőrt, valamint élénk színt adjanak a portéknak.

Ezután a szakember tovább finomította a kapott modelleket, majd a rendelkezésére álló érmék, műalkotások és a történelmi szövegek segítségével adta hozzá a részleteket. A portrék végül valóban „életre keltek".

A római császárok képzeletbeli "tablója" Forrás: Courtesy of Daniel Voshart

– mondta Voshart a LiveScience online tudományos portálnak.

Hozzátette: ezzel szemben egy olyan adatkészlet, amely sérült szobrokat tartalmaz vagy gyenge megvilágítás mellett fényképezték, olyan képeket hozhat létre, amelyek nem túl reálisak.

Művészeti kísérletként indult

Az elsődleges forrásként használt mellszobrokat akkor faragták, amikor császárok még életben voltak és a legügyesebb alkotókat fogadták fel annak az elkészítésére.

Így festhetett egykor Caligula római császár Forrás: Courtesy of Daniel Voshart

– mutatott rá a szakember.

A fellelt dokumentumok alapján például a gyakran csak az őrült jelzővel illetett Caligula római császár rendkívül „csinos külsővel" rendelkezett, míg Néró római császárnak lekerekített állkapcsa, szeplős bőre volt, valamint a külsejét az „inkább kellemes, mint vonzó" jelzővel illették.

Néró alig 17 évesen lett uralkodó Forrás: Courtesy of Daniel Voshart

Daniel Voshart saját bevallása szerint az új koronavírus-járvány miatti karantén miatt kezdett bele a római császár projektjébe, ami egyfajta művészeti kísérletként indult.

Végül összesen 54 római császár portréját készítette el, amely a principatus, a Római Császárság első uralmi berendezkedésének időszakát öleli fel, előzetes elképzelések és elfogultság nélkül kialakítva az arcokat.

Voshart összes portréja elérhető, ide kattintva.