Személyes tárgyak mesélnek a holokauszttúlélő zongorista életéről

Władysław Szpilman
Szpilman életrajza 50 évig nem került újra kiadásra, mígnem 1998-ban megjelent angolul (és sok más nyelven is) A zongorista címmel
Vágólapra másolva!
Árverésre bocsátják az örökösök a Roman Polanski Oscar-díjas filmjéből is ismert holokauszttúlélő, lengyelországi zsidó zongoraművész, Wladyslaw Szpilman személyes tárgyait, köztük Steinway & Sons márkájú zongoráját - közölte vasárnap a lengyel média. A férfi zongoristaként dolgozott a Lengyel Rádiónál, míg a németek 1939-ben le nem rohanták Lengyelországot, és el nem foglalták Varsót. A háború után az egyik legtermékenyebb zeneszerzővé vált Lengyelországban.
Vágólapra másolva!

Az ötven elárverezendő tárgyat egy varsói aukciósház székhelyén keddig lehet megtekinteni. A tárgyak többsége eddig a Szpilman család tulajdona volt. A második világháború előtti Steinway-zongorán Szpilman 2000-ben Varsóban bekövetkezett haláláig játszott.

A művész fia, Andrzej Szpilman szerint eljött az ideje, hogy a hangszert más művész használja.

Családjával ő is a varsói gettóba kényszerült, ahol eleinte egy kávézóban zongoristaként dolgozott, majd fizikai munkát végzett Forrás: Wikimedia Commons/http://www.znak.com.pl/graph/szpilman4.jpg

– nyilatkozta a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak.

Az árverés tételei között egy pianínó is található, továbbá kották és barátok ajánlásaival ellátott fényképek. Egyes emléktárgyak - köztük a Polanski-filmben is kellékként használt zsebóra és írótoll -

emlékeztetnek a Szpilmannak a háború alatt menedéket nyújtó lengyel családra, a bujdosás idejére.

Az árverést kedden a koronavírus-járvány miatt interneten és telefonono bonyolítják le. Szpilman a második világháború előtt népszerű dalszerző volt Lengyelországban.

Szpilman életrajza 50 évig nem került újra kiadásra, mígnem 1998-ban megjelent angolul (és sok más nyelven is) A zongorista címmel Forrás: Wikimedia Commons

1939 szeptemberében, a német megszállás előtt utoljára játszott a Lengyel Rádióban, és ugyancsak ő volt az első, aki a rádióban a háború után fellépett.

A művész túlélte a nácik által létesített varsói gettó megpróbáltatásait, barátai menekítették ki onnan. Túlélését egy német századosnak, Wilm Hosenfeld-nek köszönhette, aki a történelmi feljegyzések szerint "szégyellte országa náci nézeteit", ezért

étellel és menedékkel látta el Szpilman-t, amíg a szovjetek fel nem szabadították Varsót.

Csaknem két éven át különböző lakásokban bujkált. Háborús tapasztalatairól könyvet írt, ebből készült Polanskinak A zongorista című, 2003-ban három Oscar-díjjal jutalmazott filmje.

Szpilman idővel az egyik legtermékenyebb zeneszerzővé vált Lengyelországban.

(MTI, Origó)