Újra szökésben van a medve, amelyet korábban hónapokig "köröztek" Olaszországban

Medve, szökés, Pillangó, Papillon, M49,
Vágólapra másolva!
Újra szökésben van Olaszországban az a barnamedve, amelyet áprilisban sikerült befogni, miután kilenc hónapig randalírozott az észak-olaszországi Trento megyében - tudatták hétfőn a helyi hatóságok.
Vágólapra másolva!

Az M49-ként ismert ragadozó

egy elektromos kerítésen és falon keresztüljutva szökött meg a Casteller nevű állatgondozó központból.

Amíg az állaton rajta van a nyomkövetője, addig a vadőrök figyelni tudják a mozgását.

A bravúros szökései miatt már Pillangóként (Henri Charrière 1969-es könyve, amelynek főszereplője, "Pillangó" többször megszökik Franciaország magasan őrzött börtöneiből - a szerk.) is emlegetett állat

először 2019 júliusában szökött meg a központból, a hatóságoknak csak április végén sikerült befogniuk.

A medve jelentős károkat okozott a földműveseknek és az állattenyésztőknek is. A téli álom leteltével pedig ismét több állatot széttépett.

Múlt nyáron az olasz kormány is foglalkozott a problémával: az állatvédők ellenkezése ellenére ugyan

elrendelték a medve kilövését, ám a környezetvédelmi miniszter végül megtiltotta az állat megölését.

Ugyanis a medvék a veszélyeztetett fajok közé tartoznak. A ragadozókat egy Európai Unió által finanszírozott program keretében újra betelepítették a megye központjához, Trentóhoz közeli erdőkbe, aminek következtében azonban gyakoribbá váltak az ember és állat közti konfliktusok.

A trentói vadőrök egy nőstény medvét is keresnek,

amely a múlt hónapban megtámadott két kirándulót. Apa és fia megsérült, de túlélte a támadást.