Megakadt egy béka a gólya torkán, majdnem megfulladt

gólya
Egy béka akadt meg a gólya torkán, de már jól van
Vágólapra másolva!
Különös esettel találkoztak a héten a Hortobágyi Madárkórház szakemberei, akik a minap egy fehér gólyát találtak a derecskei árokban, amely fuldoklott és öklendezett. Hamarosan kiderült, hogy egy béka akadt meg a torkán.
Vágólapra másolva!

A Hortobágyi Madárkórház természetvédelmi tevékenységének célja első sorban védett madarak állatorvosi gyógykezelése, állatkórházi ellátása, gyógyulásuk után a szabad természetbe való visszahelyezése. Szakemberei szinte nap mint nap találkoznak sérült madarakkal és néha különös esetekkel.

Kedden egy fehér gólyára bukkantak, amely majdnem megfulladt a torkán akadt béka miatt.

A szakemberek szerencsére meg tudták menteni, majd az ellátás után néhány napig megfigyelés alatt tartották. Szombatra már teljesen felépült és egészségesen távozott Madárkórházból, amit a megmentői egy videóban meg is mutattak a nagyközönségnek.

– mondta Déri Balázs, az intézmény állattenyésztési vezetője a közmédiának. – Mára azonban teljesen kipihente magát és visszatérhetett a párjához a fészkükbe.

Hozzátette: ez a madár volt az első fehér gólya, akit idén visszaengedtek saját környezetébe egy sérülés után.

Egy béka akadt meg a gólya torkán, de már jól van Forrás: Hortobágyi Madárkórház

A Hortobágyi Madárkórházban az elmúlt egy hétben több furcsa esetet is elláttak: egy füsti fecske érkezett agyrázkódásos tünetekkel, segítettek a világra jönni egy bent ragadt fecsketojásnak, de egy lábtörött cinege fiókát is elláttak.