Így térképezik fel országos kutatással a hazai járványügyi helyzetet

koronavírus
A kérdőíves felmérés telefonon keresztül történik, online módon is kitölthető, de a szűrővizsgálat során is elvégezhető
Vágólapra másolva!
Országos lefedettséggel reprezentatív szűrővizsgálatot indít a négy magyarországi orvosképző egyetem. Kiemelt céljuk, hogy a járvány lefolyását megfigyelve tudják a lehető leghatékonyabban megvédeni a magyar emberek egészségét az új koronavírus ellen. A napokban kapnak értesítést azok, akik pár vizsgálattal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy adatalapon lehessen minden járvánnyal kapcsolatos döntést előkészíteni – tájékoztatott a Pécsi Tudományegyetem. A szűrővizsgálaton résztvevőket tudományos megalapozottsággal, statisztikai szempontok alapján választották ki. Mutatjuk a részleteket!
Vágólapra másolva!

Pontos képet kapnak a vírussal kapcsolatos kérdésekben

Országos lefedettségű, reprezentatív szűrővizsgálatot indított a négy magyar orvosképző egyetem: a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem. Az átfogó szűrővizsgálatok reprezentatív minta alapján, csaknem 18 ezer ember bevonásával kezdődtek május 1-jén az országban.

A vizsgálatok célja, hogy a szakemberek pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és a koronavírussal fertőzöttek valós számáról.

A 14 év alattiak és az idősotthonok lakói nem részesei a vizsgálatnak Forrás: MedicalNewsToday

A szakemberek az eredmények alapján egy országos klinikai epidemiológiai tanulmányt készítenek, amiben választ kaphatunk az alábbi néhány fontos kérdésre:

- mekkora a vírusfertőzöttek valós száma Magyarországon,
- hányan betegedtek meg eddig összesen,
- hányan szerezhettek immunitást a vírussal szemben,
- és hányan lehetnek a szinte tünetmentes vírushordozók.

A napokban kapnak meghívást azok, akik pár vizsgálattal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy adatalapon lehessen minden járvánnyal kapcsolatos döntést előkészíteni, őket a Központi Statisztikai Hivatal regionálisan és életkorra reprezentatív mintavétellel, tudományos megalapozottsággal, statisztikai szempontok alapján választotta ki.

Létfontosságú lehet a járvány sikeres leküzdésében

A magyarországi orvosképző egyetemek május 1. és 14. között végzik a kérdőíves felméréssel támogatott szűrővizsgálatokat a kiválasztott reprezentatív mintán. A szűrővizsgálatot az év folyamán többször is elvégezhetik majd, ami a járvány és a fertőzések dinamikájáról is értékes információkat biztosít.

Hozzájárulhatunk az ország egészségének javításához Forrás: IndianTimes

– mondta dr. Sebestyén Andor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának elnöke az Univ Pécsnek. – A tudományos adatok létfontosságúak a járvány sikeres leküzdésében, az egészségügyi ellátórendszerünk működése során és a megalapozott döntések meghozatalában is.

A szakember hozzátette: Nagyon fontos, hogy a meghívóval rendelkező állampolgárok a szűrővizsgálaton részt vegyenek, ugyanis egyrészt

megtudhatják, hogy elkapták-e a fertőzést, vagy már átestek rajta,

másrészt nemcsak magukat, hanem egy egész csoportot képviselnek, így hozzájárulnak a járványügyi helyzet feltérképezéséhez, a megelőző járványügyi intézkedések megalapozásához, összességében az ország egészségének javításához.

Fontos a minél nagyobb arányú részvétel

Nagy kérdés azonban, hogy mit kell tennie annak, akit kiválasztottak? A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztató levélként jelenik meg az ügyfélkapunkon. Ebben a meghívóban szerepel a szűrővizsgálat elvégzésére legalább két dátum, illetve a vizsgálat megajánlott helyszínéül a bejelentett lakhelyhez közeli kórház vagy önálló szakrendelés, esetleg háziorvosi rendelő címe.

A kérdőíves felmérés telefonon keresztül történik, online módon is kitölthető, de a szűrővizsgálat során is elvégezhető Forrás: Adobe Stock

Egyes településekre szűrőbusszal érkeznek az egyetemek munkatársai, de az Országos Mentőszolgálat szakemberei is segítenek.

– tájékoztatott dr. Sebestyén Andor. – A kérdőíves felmérés telefonon keresztül történik, online módon is kitölthető, vagy elvégezhető a szűrővizsgálatkor; és nagyon fontos a minél nagyobb arányú részvétel a meghívott személyek részéről!

A kutatás elvégzésére kettő hét áll rendelkezésre, az első értesítéseket május elsején kapták kézhez a kiválasztottak.

A Pécsi Tudományegyetem Baranya, Somogy, Tolna, Zala és Vas megyében közel tíz mobil csapattal dolgozik, a helyi egészségügyi intézmények munkatársaival együttműködve.