Pihés hattyúfiókák a Budapesti Állatkertben

fekete hattyú
Fekete hattyú a fiókáival
Vágólapra másolva!
Az Ausztráliában őshonos fekete hattyúk rendszeresen szaporodnak a Budapesti Állatkertben. Jelenleg négy aranyos, pihés fióka cseperedik, akik egy hónappal ezelőtt látták meg a napvilágot. A szülők, Édua és Eduárd már igen tapasztaltak, és összetartó párként megosztják egymás között a gyereknevelés feladatait.
Vágólapra másolva!

Négy pihés fióka cseperedik a Fővárosi Állat- és Növénykertben lakó fekete hattyúknál. Az apróságok egy hónapja keltek ki a tojásból, vagyis azóta jöttek világra, hogy az Állatkert a koronavírus járvány miatt átmenetileg bezárta kapuit a nagyközönség előtt.

A szülőpár, Édua és Eduárd 2011 óta élnek Budapesten, s azóta már több fészekaljra való utódot is sikeresen felneveltek. A hattyúk jellemzően monogámok, azaz hosszú távú párkapcsolatban élnek, és ez a helyzet a fekete hattyúk esetében is (egy kutatás szerint 6 %-os náluk a „válási arány"). Édua, a tojó még február legvégén rakta le a tojásokat, amelyeken aztán mindkét szülő felváltva kotlott bő öt héten át. A kikelő fiókákról is közös erővel gondoskodnak, ami magába foglalja az apróságok védelmezését is. Ha ilyenkor valaki a fiókák felé közelít, a szülők dühös sziszegéssel fenyegetőznek, vagy legalábbis a kerítés mentén járőrözve figyelmeztetnek arra, hogy nem viccelnek, ha utódaik megvédéséről van szó.

Fekete hattyú a fiókáival Forrás: Budapesti Állatkert

Amíg a felnőtt állatok tollazata teljesen fekete, jellegzetes piros színű csőrrel, a fiókákat ebben a korban világosszürke, pihés tollazat borítja. Az első hetekben folyamatosan egy „kupacban", mindig a felnőtt madarak közelében tartózkodtak, ám az elmúlt hetekben sokat önállósodtak, így megesik, hogy a négy fióka négyfelé indul a kifutóban, illetve a maga útját járva úszkál a tavacskában. Időnként azonban összeverődnek, még a fejüket-csőrüket is összedugják ilyenkor, különösen, ha ugyanaz a finom falat érdekli mindegyiküket. A fiókák általában 9 hónapos korukra cseperednek fel, a szülőpár addig gondoskodik róluk.

A hattyúk – úgy általában – viszonylag jól ismert állatok, főleg azért, Magyarországon is sokfelé lehet találkozni velük. A Balatonnál, a Duna mentén, de akár még a Városligeti-tavon is. A hazánkban honos három faj, a bütykös, az énekes és a kis hattyú is fehér színű tollazatot visel, így nem meglepő, hogy szinte mindenki fehér madarakként ismeri őket. Fekete hattyúról sokan csak a Csajkovszkij híres balettjében, A hattyúk tavában szereplő Odilia, illetve Darren Aronofsky 2010-es amerikai sikerfilmje kapcsán hallottak.

Feketehattyú-fiókák Forrás: Budapesti Állatkert

A fekete hattyú (Cygnus atratus) Ausztráliában őshonos. Az ottani vizes élőhelyeken számos vidéken jellegzetes fajnak számít, olyannyira, hogy a fekete hattyú Nyugat-Ausztrália szövetségi állam címermadara. Az a folyó pedig, amelynek partján az állam székvárosa, Perth található, a vidék felfedezésekor a hattyúkra utaló Swan River nevet kapta.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert