Nagy tüzek, vízhiány és gyakoribb trópusi ciklonok voltak idén

bozóttüzek
Novemberben a nagy bozóttüzek otthonok százait lerombolták Ausztráliában.
Vágólapra másolva!
Nagy erdőtüzek, vízhiány és gyakoribb trópusi ciklonok jellemezték az évet - mondta Juhász Árpád geológus az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Vágólapra másolva!

Az erdőtüzek éve volt 2019

A természeti katasztrófák közül a szakértő kiemelte a nagy erdőtüzeket. Példaként említette, hogy Ausztráliában három hónapja képtelenek megbirkózni a lángokkal, de Szibériában, a mediterrán térségben és Chilében is komoly tüzek pusztítottak.

Juhász Árpád geológus, a Magyar Tudományos Akadémia Ismeretterjesztési Bizottságának tagja, a hazai természettudományos ismeretterjesztés egyik legjelentősebb alakja Fotó: Polyák Attila - Origo

Juhász Árpád azt mondta: annyira szárazak az erdők, hogy a nagy erdőtüzekkel, főleg ha erős szél is társul hozzájuk, a modern technika ellenére nem lehet mit kezdeni.

Komoly problémának nevezte a vízhiányt,

amelyre példaként említette, hogy egy Indiában ötmilliós városba kellett tartálykocsikkal vinni a vizet.

Ez a szakértő szerint egyértelműen kapcsolatban van a globális felmelegedéssel. Világszerte egyre gyakoribbak az aszályok, egyre több az extrém meleg napok száma - emelte ki.

Novemberben a nagy bozóttüzek otthonok százait lerombolták. Forrás: https://www.bbc.com/news/world-australia-50341210

Hozzátette: vannak olyan katasztrófák - például földrengések, vulkánkitörések - amelyek kialakulását az emberek nem befolyásolhatják, és azokat nem is tudják előre jelezni.

Egyre gyakoribbá válnak a nagy trópusi ciklonok

Ebből a szempontból csendes volt az év, viszont látható, hogy a nagy trópusi ciklonok - hurrikánok, tájfunok - gyakoribbá válnak és kitolódik a szezonjuk. Ezek azonban kialakulásuktól kezdve követhetők, így a lakosságot fel lehet készíteni rájuk - mondta.

Növekszik a vízválság a világon. Forrás: https://worldmissionmagazine.com/archives/june-2016/un-aims-resolve-worlds-water-crisis-2030

Juhász Árpád hangsúlyozta: az, hogy ennyi katasztrófát látunk nap mint nap, a tömegkommunikációnak is köszönhető. Régebben hetek, hónapok is elteltek, amíg hír érkezett a világ más részén történt természeti katasztrófáról.

(Forrás: MTI)