A Boeing tesztűrhajója kapcsolódik össze a Nemzetközi Űrállomással

Boeing
A Boeing CST-100 Starliner első kilővési tesztje a Nemzetközi Űrállomásra 2019. december 20-án.
Vágólapra másolva!
A Boeing pénteken felbocsátott, utasok nélküli tesztűrhajója letért pályájáról és nem fog összekapcsolódni a Nemzetközi Űrállomással (ISS) - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A Starliner nevű űrjárművet 48 órán belül visszahozzák a Földre - közölték.
A Starlinert személyzet nélkül indították a Nemzetközi Űrállomásra. Az Atlas-V rakéta kilövése rendben zajlott, ám fél órával a start után a Boeing azt jelentette, hogy az űrhajó nem állt arra a pályára, amelyen az űrállomásra jutott volna.
A Boeing űrjárművét, a CST-100 Starlinert azért tervezték,

hogy az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) asztronautáit a jövőben az ISS-re szállítsa.

A cég szakemberei szerint a repülésirányítók minden lehetőséget megvizsgáltak és hangsúlyozták, hogy az űrkapszula stabil pályán tartózkodik.
A Starlinernek egy hétig kellett volna az ISS-szel maradnia.

A Boeing CST-100 Starliner első kilővési tesztje a Nemzetközi Űrállomásra 2019. december 20-án. Forrás: https://www.space.com/boeing-starliner-orbital-flight-test-photos.html

A United Launch Alliance rakétája a Cape Canaveral-i űrközpontból indult és legalább öt percig látható volt még a sötétedő égen a fehér kondenzcsíkja. Nézők ezrei figyelték első útját.
A Boing ezzel az úttal akarta utolérni a SpaceX-et, a NASA másik üzleti partnerét, amely márciusban hajtott végre hasonló fellövést. A Starliner sikeres fellövése esetén a Boeing azt tervezte, hogy nyáron visz asztronautákat az űrbe.

A novemberi teszt repülés sikertelen volt

November elején a CST-100 Starliner próbarepülésekor három ejtőernyőjének egyike nem nyílt ki. Az ejtőernyő akkor mondott csütörtököt, amikor az űrhajó azon üzemmódját tesztelték, hogy szükséghelyzet esetén a személyzetet biztonságba helyezze.
A NASA a Boeinget és Elon Musk SpaceX vállalatát választotta ki arra, hogy űrjárművet fejlesszen amerikai űrhajósoknak a Nemzetközi Űrállomásra juttatásához az amerikai űrsiklóprogram 2011-es befejezése után.

Magaslati ballon emelkedik el az új-mexikói Fehér Homokok (White Sands) gipsz dűne mezején. A ballon a Boeing CST-100 Starliner űrjárművét szállítja, hogy teszteljék annak ejtőernyő rendszerét. Forrás: https://www.nasa.gov/feature/campaign-tests-parachutes-designed-to-provide-astronauts-a-soft-landing

Az ejtőernyők alkalmazása mindkét vállalat számára nagy műszaki kihívást jelentett és számos kérdést vetett fel a személyzet biztonságát és a repülések gyakoriságát illetően.

Az ejtőernyők lassítják le az űrjárművet, amikor szuperszonikus sebességgel visszatér a Földre.

A SpaceX Crew Dragon nevű űrhajójával a jövő éve első negyedében tervezi az első próbarepülést űrhajóssal a fedélzetén azután, hogy márciusban befejeződtek a személyzet nélküli tesztrepülések - közölte a cég és a NASA.
(Forrás: MTI)