Kutyasétáltatásra indult, tengeri szörnyet talált

Vágólapra másolva!
Egy brit férfi éppen a kutyáit sétáltatta a tengerparton, amikor belebotlott egy 65 millió éves ichthyoszaurusz fosszíliájába.
Vágólapra másolva!

Az 54 éves Jon Gopsill éppen a két kutyáját sétáltatta Stolford közelében a tengerparton, amikor arra lett figyelmes, hogy a két eb nagyon szagolgat valamit. Közelebb érve eszmélt rá, hogy egy prehisztorikus szörny maradványait fedezte fel. Az ősállat fosszíliáját vélhetően egy vihar tette láthatóvá. Gopsill felfedezését azonnal jelentette a Londoni Természettudományi Múzeumnak és a Somerset Heritage kutatóközpontnak.

Szakértői vizsgálatok alapján a 165 centis csontváz egy ichthyoszauruszé volt. Az ichthyoszauruszok vagy halgyíkok a dinoszauruszok korában, nagyjából 250 millió éve élt tengeri hüllők voltak. Először az 1800-as évek elején írták le őket, hosszuk elérhette akár a 16 métert is. Testalkatuk erősen emlékeztetett a ma élő cápák és delfinek alakjára.

null

null

Nyugat-Somerset északi öbleiben egyébként gyakran fedeznek fel jura és triász időszakbeli ősmaradványokat