Kísérteties hajóroncsok tűnnek fel a Google műholdképein

Vágólapra másolva!
Habár a világ leghíresebb és kétségtelenül egyik legmonumentálisabb hajóroncsa az RMS Titanicé, a legendás utasszállító maradványait maximum víz alatti járművekkel szemlélhetjük meg. Akadnak viszont olyan, sekély vízben ragadt roncsok, amik a Google Earth műholdképein is kiválóan láthatók. Ezekből gyűjtöttük össze a látványosabbakat.
Vágólapra másolva!

USS Utah

USS Utah Forrás: Google Earth

Az Egyesült Államok haditengerészetének egyik gyöngyszeme volt ez a csatahajó, Pearl Harbor 1941-es megtámadásakor süllyesztette el egy japán torpedó. A támadásban 64-en vesztették életüket, közülük 58-an ma is a hajóroncsban nyugszanak. A USS Utah a pusztulásakor már nem számított aktív csatahajónak, de ezt a japánok nem tudták, így kiemelt célpontként kezelték.

SS Maheno

SS Maheno Forrás: Google Earth

Működése során több funkciót is ellátott. Eredetileg személyszállító hajónak tervezték az új-zélandiak, majd az első világháborúban úszó kórházként funkcionált. A világégést követően ismét embereket szállított, míg 1935-ben egy oszakai, hajóbontással foglalkozó cég meg nem vásárolta. A hajó azonban sosem jutott el a tulajdonosához: út közben egy hatalmas vihar megsemmisítette az ausztrál Fraser-sziget partjainál. A legénység szerencsére túlélte a balesetet, és a szigeten várták be a mentőhajót.

SS Palo Alto

SS Palo Alto Forrás: Google Earth

Egy híres hajó, amit eredetileg az első világháborúban akartak bevetni a Központi Hatalmak ellen. Érdekessége, hogy a fémhiány miatt betonból készítették. Az akkori amerikai elnök, Woodrow Wilson összesen 24 ilyenfajta hajó építését rendelte el, ám egyikük sem készült el a háború befejezéséig. Hamarosan kiderült, hogy a beton nem a legideálisabb hajóalapanyag, az ebből készült vízi járművek nagy része mára hullámsírba került. Az SS Palo Alto köré egy kikötőt építettek és sokáig turistalátványosságként szolgált, míg egy vihar ketté nem törte. Azóta elhagyatott roncs.

SS Francisco Morazan

SS Francisco Morazan Forrás: Google Earth

A 940 tonnányi rakományt szállító hajó 1960. november 27-én hagyta el Chicagót. A rá következő nap hatalmas hóviharba került, a mostoha időben a legénység szinte az orráig sem látott. Emiatt következett be a baleset: a rossz látási viszonyok miatt a hajó a Dél-Manitou-szigetnél zátonyra futott. A legénységet kimentették, ám mivel a hajó tulajdonosi hátterét homály fedte, a roncsért senki sem jelentkezett. Az SS Francisco Morazan ma a Michigan-tó foglya, számos madárfaj otthona.

A cikk folytatódik, lapozzon a következő oldalra!