Egy kövület teljesen átírta a tengeri liliom evolúciós történetét

Folyamatosan bukkannak fel az új kövületek

A tengeri liliom evolúciós történetével kapcsolatos új kutatások arra találtak bizonyítékot, hogy az 1800-as évekből származó, korábbi elméletek valószínűleg tévesek.

Kétszáz éves kihívással állnak szemben

A tengeri liliomok (Crinoidea) vagy más néven „krinoidok" az óceánok legősibb élőlényei közé tartoznak. Ezt, a tüskésbőrűek törzsébe (Echinodermata) tartozó csoportot méltán tartják élő fosszíliáknak, mivel legkorábbi képviselőik, a földtörténeti ókorban, a paleozoikumban jelentek meg mintegy 480 millió éve, még jóval azelőtt, hogy a dinoszauruszok felbukkantak volna az élet színpadán.

Ezek rendkívül dekoratv tüskésbőrűek igen törékenyek, fő jellemvonásuk, hogy szájnyílásuk fölfelé tekint,

és a szájellenes sarkon van egy olyan kocsányuk illetve nyelük, amellyel a tengeraljzathoz rögzítik magukat, de nem csak szesszilis, helyhez kötött életmódot folytató, hanem szabadon úszó fajaik is ismertek.

A tengeri liliomok ma már csak kis diverzitásban fordulnak elő Forrás: Picasa

Az elmúlt két évszázadban a paleontológusok azt vallották ezekről az állatokról, hogy közvetlenül azoktól az ősi organizmusoktól, a cisztoidoktól származnak, amelyek alakja és szerkezete igen hasonlít hozzájuk. Ezt azonban most több őslénytankutató is vitatja, akik szerint

a két csoport hasonlóságai csak felületesek, anatómiájuk pedig nagyban különbözik egymástól.

A kutatók a paleozoikumtól kezdve 220 nembe tartozó 1500 kihalt fajt fedeztek fel eddig. A tengeri liliomoknak két nagy virágkoruk volt: a földtörténeti ókorban, a felső szilur időszakban majd a mezozoikumi (földtörténeti középkori) jurában.

A tüskésbőrűek közé tartozó állatok a tengeri csillagok és a tengeri sünök rokonai Forrás: Wikimedia Commons

Ezek a korai kövületek új, kulcsfontosságú bizonyítékokat szolgáltatnak arra, hogy helytelen az az elmélet, amit 1846 óta gondoltunk a tengeri liliomok eredetéről

– mutatott rá Tom Guensburg, a Chicagói Field Múzeum kutatója, a Journal of Paleontology tudományos lapban publikált tanulmány vezető szerzője. – Nem túl gyakran állunk szemben olyan kihívásokkal, amelyek majdnem kétszáz évesek.

Leszármazási ágaik zöme kihalt

A tengeri liliomok a szintén a tüskésbőrűek közé tartozó állatok, a tengeri csillagok, a tengeri sünök, valamint a tengeri uborkák rokonai, és többnyire a tenger aljzatához rögzülve élnek. Az aljzathoz hosszú, ötszögletű nyéllel kapcsolódnak, ennek csúcsán ül az úgynevezett kehely, amely öt fő, majd sok apró ágba válik szét. A sokféle színben, formában és méretben létező tengeri liliomok a vízben lebegő planktont szűrik ki.

Egy 330 millió éves tengeri liliom fosszília Forrás: Wikimedia Commons

Első ránézésre talán növénynek nézhetjük őket, de nem azok

– magyarázta Guensburg. – Amikor közelebbről megvizsgáljuk a testüket, megtalálhatjuk rajtuk az állatok szokásos anatómiáját, például az emésztőrendszert és az idegrendszert.

Guensburg és munkatársai most publikált cikkükben egy új tengeri liliom faj (Athenacrinus broweri) fosszíliáiról számolnak be, amelyet Pallasz Athéné görög istennő után neveztek el.

Folyamatosan bukkannak fel az új kövületek Forrás: Wikimedia Commons

Az új vizsgálatok szerint a legkorábban ismert tüskésbőrűek között találhatunk akár 515 millió éveset is, ami már önmagában is megdönti a korábbi elméleteket.

Az állatok e csoportjának a teste még „lemezszerű" volt.

Az elmúlt 450 millió évben ez a jellegzetesség azonban teljesen eltűnt. A paleontológusok szerint ez a korai tengerililiom lehet az eddig hiányzó összekötő kapocs a több száz millió évvel ezelőtt élt állatok, és a ma is élő rokonaik között.

Az elsősorban a mezozoikum óta elszaporodott ragadozó élőlények miatt leszármazási ágaik zöme kihalt. Tengeri liliomok ma már csak kis fajgazdagságban fordulnak elő, elsősorban a mélytengerekben.