Egy magyar tudós baktériumokkal alkotta újra a híres festményt

A Sikolyt Héjja Andrea reprodukálta táptalajon
Vágólapra másolva!
Mikrobákból alkottak díjnyertes műalkotásokat magyar mikrobiológusok. A baktériumokból készült magyar népművészeti motívum közönségdíjat, Munch: Sikoly című reprodukciója pedig harmadik helyet ért el a nemzetközi Agar Art versenyen. A SYNLAB Hungary Kft. szakembereinek munkáit 347 kompozícióból választották ki, a versenyre 43 ország mikrobiológusai neveztek.
Vágólapra másolva!

Két magyar szakember is díjat kapott az Amerikai Mikrobiológusok Társaságának idei versenyén. A mikrobákból nevelt magyar népművészeti mintával Pöstényi Zita, a SYNLAB Hungary Kft. szakembere nyert közönségdíjat, kollégája, Héjja Andrea pedig Munch: Sikoly című képét reprodukálta színes baktériumokból.

Az Agar Art lényege, hogy a mikrobiológusok vászon helyett Petri-csészét, festék helyett pedig élő organizmusokat – baktériumokat, gombákat – használnak. A versenyt 2015 óta rendezi meg az amerikai társaság, hogy megmutassa, a tudomány és a művészet nem is áll olyan távol egymástól. A versenyre idén 415 tudós és tudóscsoport összesen 347 kompozíciót nevezett be - 43 különböző országból, valamint 22 amerikai tagállamból.

A Sikolyt Héjja Andrea reprodukálta táptalajon Forrás: Pöstényi Zita; Synlab Hungary Kft.

„Már a nevezés előtt egy hónappal elkezdtük készülni a versenyre, és munka közben kerestük és jegyeztük az izgalmas színű baktériumokat. Maga a festés egy steril táptalajon történik, így miközben készítjük a rajzot, nem látjuk – csak sejtjük – milyen színeket látunk majd másnap.

– mesélte Pöstényi Zita mikrobiológus. A szakértő hozzátette, hogy egy gyerekkori néptáncos élménye ihlette a díjnyertes képet, amely egy magyar népművészeti motívumot ábrázol.

A mikrobák számára a megfelelő táptalajt az agar nevű zselésítőanyaggal hozzák létre, innen kapta nevét a nemzetközi verseny.

„A színek bizonyos szempontból adottak, a táptalaj elsősorban diagnosztikai célra van kifejlesztve. Ha a vizsgálatra beérkezett mintát kioltjuk a táptalajra, akkor másnapra bizonyos baktériumok kiszámítható színben jelennek meg, a színt ugyanis egy-egy adott baktériumra jellemző enzim adja, amivel a táptalaj komponenseit lebontják. Eltérő színárnyalatok viszont a napi rutinban is megjelenhetnek, amelyeket mindig megjegyzünk, pont a versenyhez hasonló alkotások miatt." – tette hozzá a kutató.

Forrás: Pöstényi Zita; Synlab Hungary Kft.

A versenyen három kategóriában nevezhettek a kutatók: profi, félprofi és gyerek kategóriában is vártak alkotásokat a szervezők. A nemzetközi verseny legszebb műalkotását profi kategóriában az Oakland Egyetem hallgatója, Arwa Hadid készítette, aki egy Koi halat festett meg Petri-csészében.

„Az Agar Művészeti verseny az elmúlt négy évben kiváló lehetőséget nyújtott tudósainknak, hogy megmutathassák művészi vénájukat, ezért ebben az évben úgy döntöttünk, hogy nemzetközi szintre emeljük a megmérettetést. Csodálatos műalkotások érkeztek a világ minden tájáról, bizonyítva, hogy a tudósokban igenis rejlik kreativitás." – mondta Katherine Lontok, az Amerikai Mikrobiológiai Társaság képviselője, a verseny főszervezője.

Pöstényi Zita alkotása Forrás: Pöstényi Zita; Synlab Hungary Kft.

A műalkotások „receptjét" a következő oldalon találja!