Minden idők leghosszabb menetelését produkálja egy tigris Indiában

tigris, India
Vágólapra másolva!
Minden idők leghosszabb menetelését produkálja egy tigris Indiában. A ragadozó öt hónap alatt 1300 kilométert tett meg eddig, szakártők szerint zsákmány, területfoglalás, vagy "társkeresés" lehet a nagy menetelés célja.
Vágólapra másolva!

A tigris még júniusban hagyta el azt a vadvédelmi területet, mely India nyugati fekszik Maharashtra államban.

Végig nyomon követik útvonalát, gazdaságokon keresztül vizeken és autópályákon át, már az egyik szomszédos államban is volt.

Eddig csak egyszer került konfliktusba embererekkel, akkor is csak "véletlenül" sebesített meg valaki, aki egy bozótba kerülve zavarta meg az ott pihenő ragadozót.

A tigrist februárban látták el jeladóval.

Amióta elhagyta "otthonát", Maharashtra hét különböző körzetét is megjárta és a szomszédos Telangana államot is. Hétvégén egy másik vadvédelmi területen észlelték Maharashtra államban.

A szakértők elmondták, hogy a nagymacska mozgása nem egyenes vonalú, és az elmúlt kilenc hónapban már több mint 5000 különböző helyszínen lokalizálták.

- mondta Dr. Bilal Habib, az Indiai Vadvédelmi Intézet vezető bilológusa. Hozzátette, hogy a tigrisek potenciális élőhelyei Indiában tele vannak, így az újaknak új helyet kell találniuk.

Az állat nappal elrejtőzik, éjszaka vándorol, vaddisznókkal és szarvasmarhákkal táplálkozik.

Dr. Habib megerősítette, hogy egyszer valóban sérülést okozott egy embernek, ezt leszámítva nem volt komolyabb incidense.

A helyi szakértők mégis úgy látják jónak, ha befogják az állatot és visszahelyezik a legközelebbi erdőbe, elkerülve ezzel kellemetlen helyzeteket.

Attól is tartanak, hogy előbb-utóbb elveszítik a kapcsolatot az állattal, mert a jeladó töltöttségi szintje folyamatosan csökken - írja a BBC.

A tigrisek száma nőt Indiában, élőhelyük azonban megy össze, és nincs mindig elegendő zsákmámy számukra.

Szakértők becslése szerint a tigrisek hetven százaléka Indiában él.