A fiatalok különösen kitettek a HIV-fertőzés veszélyének

HIV
Az AIDS időben felfedve karbantartható
Vágólapra másolva!
Magyarországon hozzávetőleg 2000-2500 olyan ember él jelenleg, aki tudja magáról, hogy HIV- fertőzött, ez a szám pedig évről évre emelkedik. Bár sokan úgy gondolják, hogy az elsősorban nemi úton terjedő fertőzés őket nem érinti, ez koránt sincs így, nem csak a melegek tartoznak a rizikócsoportba - hangsúlyozza Dr. Szlávik János, a Belvárosi Orvosi Centrum infektológus szakorvosa, aki az AIDS-világnap alkalmából beszélt a betegségről az Origónak.
Vágólapra másolva!

Magyarországon jelenleg hozzávetőleg hány HIV-fertőzött él?

Azt mondhatjuk, hogy 4000 körül van az 1986 óta Magyarországon észlelt HIV-fertőzöttek száma. Jelenleg hozzávetőleg 2000-2500 olyan ember él itthon, aki tudja magáról, hogy vírushordozó, ez a szám pedig évről évre emelkedik.

Nagyon alacsonyan fertőzött ország vagyunk, annak ellenére is, hogy minden évben találunk 200-300 új HIV-fertőzöttet.

Dr. Szlávik János Fotó: Mudra László - Origo

Ez az alacsony szám nem csak Magyarországra, hanem a régióra is érvényes, ugyanebben a cipőben jár például Szlovákia, Szlovénia, Horvátország és Csehország.

Nagyon messze vagyunk azoktól az országoktól, ahol járvány van. Összehasonlításként fontos megjegyezni, hogy Ukrajnában nagyjából 500 ezer, Oroszországban 2 millió HIV-fertőzött van.

Hányan vannak itthon olyanok, akiknél már az AIDS-betegséget diagnosztizálják?

A 200-300 újból 50 már AIDS-beteg,

és közülük hal meg 10-15 ember évente.

Aki megtudja magáról, hogy HIV-fertőzött, azonnal gyógyszeres kezelést kap, amivel ma már el lehet élni akár még 50 évig is.

Ha valaki tudja magáról, hogy valamely rizikócsoportba tartozik, milyen gyakorisággal javasolt szűrésre járnia?

A klasszikus rizikócsoport tagjai ebben a régióban a melegek, azok a férfiak, akik férfiakkal létesítenek szexuális kapcsolatot. Ők állandóan járnak, és járjanak is! Az első esetek 1986 környékén voltak, és mikor a köztudatba bekerült, hogy a betegség halálos, mindenki nagyon vigyázott magára.

Dr. Szlávik János elmondta, hogy továbbra is a homoszexuális férfiak számítanak a fertőzés szempontjából a legveszélyeztetettebb csoportnak Fotó: Mudra László - Origo

1995-től ugyan kezelhető a HIV-fertőzés, de mindenki pontosan tudta, hogy nem könnyű kezelni, nem könnyű túlélni, így a következő 10 évben is vigyáztak magukra az emberek.

Most eljött az idő, hogy jól kezelhető a betegség, így sokan nem vigyáznak, ebből kifolyólag pedig állandóan szűrésre járnak.

Forrás: Origo

Egy klasszikus rizikócsoportba tartozó negyedévente jár szűrésre, majd egyszer csak kiderül róla, hogy elkapta a fertőzést, és kezelik. Aki nem vigyáz magára, az menjen negyedévente, mert csak így tudja megakadályozni, hogy másokat megfertőzzön.

Kik tartoznak még a rizikócsoportba, azaz a legjobban veszélyeztetettek közé?

A másik fajta rizikócsoportba azok a fiatalok tartoznak, akik évente létesítenek 5-10 védekezés nélküli szexuális kapcsolatot. Azt szoktam javasolni, hogy évente egyszer menjenek el szűrésre. Ekkor biztosan nem lesznek AIDS-betegek,

mivel az AIDS kialakulásához kell 10-15 év, és nagy valószínűséggel másokra is tudnak vigyázni,

mert ha egy éven belül megtudják, adok nekik gyógyszert, és nem fertőznek tovább.

Hogy zajlik a HIV-szűrővizsgálat?

Kétféle szűrővizsgálat létezik, az egyik a klasszikus vérvétel, amikor leveszik a vért, majd az ember egy hét múlva visszamegy az eredményért, és van a gyorsteszt. A gyorsteszt is nagyon megbízható.

Ilyenkor az ember ujját szúrják meg, és 10 perc múlva megkapja az eredmény.

Dr. Szlávik János elmondta, hogy a gyorsteszt ma már nagyon megbízható Fotó: Mudra László - Origo

Elképzelhető, hogy majd itthon is kapható lesz a patikákban az úgynevezett otthoni gyorsteszt, amit bárki megvásárolhat recept nélkül.

Hazaviszi, és egy elemes, rugós szerkezettel megszúrja az ujját, majd a kibuggyanó vércseppet a hosszú csőbe beitatja, és meg is van az eredmény. Rendkívül megbízható ez a gyorsteszt, 10 ezerből csak egyszer téved.

HIV-vírusok elektronmikroszkópos felvételen Forrás: Science News for Students

Ha a patikai gyorsteszt elterjed, azok is megcsinálják otthon, akik kényelmetlenül éreznék magukat emiatt egy szűrőponton. Olaszországban, Franciaországban, ahol ezt már korábban bevezették, magasan megugrott a diagnosztizált betegek száma.

Mit kell tenni, ha valakinek pozitív lesz az eredménye?

El kell menni egy hivatalos szűrőállomásra, ahol megerősítik, hogy az illető 100% HIV-pozitív.

Gyógyszert kap, a testnedveiből a HIV-vírus eltűnik,

és ha rendesen szedi a gyógyszert élete végéig, akkor ő már nem fertőz másokat.

Mi történik, ha a páciens nem szedi, vagy össze-vissza alkalmazza a gyógyszert?

Átlagosan van 50 olyan ember, aki nem tudta magáról, hogy HIV-fertőzött, megvárta a 10-15 évet, és AIDS-beteg lett. Tüdőgyulladás, agytályog, daganat, hasmenés, súlyos betegségek sora támadja meg, ami minden negyedik, ötödik esetben gyógyíthatatlan, halálos.

Forrás: Origo

Ha nem megy el szűrésre, nem szed gyógyszert, kialakul az AIDS-betegség, ami sok esetben gyógyíthatatlan.

Ha össze-vissza szedi a gyógyszert, újra megindul a vírusszaporodás,

gyengül az immunrendszer és hamar kialakul a betegség végstádiuma. Nagyjából 1-2%, aki itthon nem szedi rendszeresen a gyógyszert, náluk elindul a vírusszaporodás, és jönnek a betegségek.

Ha valaki HIV-gyógyszert szed, az egyéb szexuális úton terjedő betegségek ellen is védekeznie kell?

Nagyon szép dolog, hogy valakit megvédünk a HIV ellen,

de ha nem védekezik gumióvszerrel, elkaphatja a szifiliszt, a gonorrheát, a kankót, a HPV-t.

A PrEp nagyon jól működik, de a használóik közt sokkal több az egyéb nemi betegséggel fertőzött. Magyarországon például 50%-kal növekedett a gonorrheások száma, 25%-kal több a vérbaj, és rengeteg a HPV-fertőzés is.

Mit mutat ez az emelkedés?

Egyértelműen azt, hogy a huszonéves, harmincéves fiatalok nem védekeznek.

Nem sikk a gumióvszer, ezért növekedik a nemi betegségek aránya.

Minden évben kimegyünk a Sziget fesztiválra szűrővizsgálatokat végezni, a 15-20 éves fiatalok közt HIV-fertőzöttet soha nem találunk.

Mennyire tartanak a megbélyegzéstől az emberek, ha kiderül róluk, hogy HIV-fertőzöttek?

Bár jól kezelhető, bátran kijelenthetjük, hogy egyáltalán nem jó HIV-vel élni. Azokban az országokban, ahol nincs járvány, nincs sok beteg, nincs a köztudatban sok információ a HIV-ről, ott nehéz az érintettek helyzete. Hallani olyanról, akit kirúgnak a munkahelyéről, kitagadja a családja, otthagyja a barátja, barátnője.

"Hallani olyanról, akit kirúgnak a munkahelyéről, kitagadja a családja, otthagyja a barátja, barátnője" - mondja a szakértő Fotó: Mudra László - Origo

A betegsége stigma lesz, nem tud magának egészségügyi ellátást intézni,

mert aki megtudja róla, hogy HIV-fertőzött, menekül tőle.

Tehát ha valaki szedi a gyógyszert, azzal nincs megoldva teljesen a probléma, hiszen nagyon nehéz élethelyzetbe kerül, nehéz kapcsolatot építenie, újat létesítenie.

A gyógyszer száz százalékosan biztos védelmet ad?

Igen. Pár éve kijelentették, hogy 100%-os a védelem, aki szedi, nála nem mutatható ki a vírus. Aki 20 éve rendszeresen jár hozzám, szedi a HIV-gyógyszert, és vírusmennyisége a vérben méréshatár alatt van, attól nem kell tartani.

Az AIDS időben felfedve karbantartható Forrás: torange.biz

Nem fertőz szexuálisan, nem fertőz egészségügyi beavatkozások során az egészségügyben. Nem kell tőle félni, de ezt nehéz mindenkinek megmagyarázni, hisz máig uralkodik az emberekben a félelem.

A PrEP is ennyire jól működik?

Valahol Kaliforniában él állítólag egy 4000 fős meleg közösség, akik öt éve használják a PrEP-et,

és senki nem fertőzött köztük.

Az, aki szabályosan szedi a gyógyszert, nem kapja el, tényleg megvédi.

Hogy szerezhető be?

Az a szabály Magyarországon, hogy ezt a gyógyszert csak speciálisan ezzel a betegséggel foglalkozó ember írhatja fel. A PrEP nem azt jelenti, hogy beszedek minden nap egy gyógyszert, aztán el van intézve. Fontos a rendszeres orvosi kontroll, hiszen vesekárosító mellékhatása és csontkárosító mellékhatása is lehet a gyógyszernek.

A rendszeres gyógyszerszedés mellett is fontos az orvosi kontroll Fotó: Mudra László - Origo

Ezeket ellenőrizni kell, mint ahogy azt is, hogy nem fertőződött-e meg HIV-vel. STD-re is szűrni kell folyamatosan, hisz mást elkaphat. Nem olcsó dolog a PrEP, egyelőre a TB nem finanszírozza, így teljes áron, nagyjából 63 ezer forintért szerezhető be havonta.

A világ AIDS-fertőzöttjei. Magyarország a legalacsonyabb fertőzöttségű területek közé tartozik Forrás: commons.wikimedia.org

Ebben a járványügyi helyzetben nincs is szó arról, hogy támogatott lesz.

Ha valaki együtt él egy HIV-beteggel, aki gyógyszeres kezelést kap, és nem fertőz, de ő teljes bizonyosságot szeretne, hogy ne kapja el, akkor szedhet PrEP-et, így duplán védheti magát a HIV-pozitív pártól.