Hajójával együtt egyszerűen rátemették a viking nőt egy férfi sírjára

A két hajót egyszerűen egymásra temették

Különös, dupla hajósírt találtak a meglepett régészek Norvégia nyugati részén, Vinjeøra közelében. Egy magas rangú, finom ruházatú viking nőt valamikor a 9. század második felében temettek el ezzel a jellegzetes módszerrel. Nem volt azonban egyedül a sírban: száz évvel korábban már pont oda temetkezett egy viking férfi is. Szintén a hajójával együtt.

Lényegében ismeretlen a régészek számára

A nő mellett ékszerekre, aranyozott bronz brossokra, gyöngy nyakláncokra, textilipari kézműves eszközökre, étel tárolására alkalmas kerámia edényekre és egy tehén fejére bukkantak a megdöbbent régészek. A holttestet valamikor a 9. században egy újonnan épített, hosszú csónakba fektették, ám egy új sír helyett egy száz évvel korábban eltemetett férfi hajójára helyezték rá.

Felmerült azonban néhány fontos kérdés az esettek kapcsolatban: ki volt ez az ember és ki lehetett a nő? Milyen módon kapcsolódtak egymáshoz? Miért temették el őket együtt?

A két hajót egyszerűen egymásra temették Forrás: Gemini Forskning/Arkikon/YouTube

Arról már hallottunk korábban, hogy több személyt temettek el egyetlen hajósírban, ám eddig soha nem akadt példája annak, hogy több embert, több hajóban helyeztek örök nyugalomra a vikingek

– mondta Raymond Sauvage, a norvég Tudományos és Technológiai Egyetem (NTNU) Egyetemi Múzeumának régésze. – A Vestfold norvég megye déli részén felbukkant különös temetkezési gyakorlat így lényegében egy ismeretlen jelenség számunkra.

A dupla hajósírra a régészek egy autópálya építéssel kapcsolatos régészeti feltárás során bukkantak, akik azonnal megkezdték a terület teljes feltárását. Ahogy mondták, a leletek rendkívül rossz állapotban voltak, mindkét csónak fája szinte teljesen rothadt és a holttestek csontjait is alig tudták azonosítani.

Számos információval szolgálhat

A kisebb csónak tőkesúlya épen a helyén maradt, pont úgy, mint a hajók építéséhez használt fémcsavarok. A régészek így rekonstruálni tudták azt a helyet és pozíciót, ahol a hajósírok egykor fekhettek. A fémből készült eszközöket a történelem évezredei szintén viszonylagos épségben megőrizték, ahogy csodálatos módon a nő koponyadarabjait is.

A kutatók ezzel pedig el tudják végezni például a csontok izotóp-elemzését, amelyek részleteket fedhetnek fel a nő életéről és étkezési szokásairól.

A DNS-elemzés további információkkal is szolgálhat, például a hölgy kinézetéről, a származásáról, az életkoráról, a haláláról és az egészségi állapotáról. A régészek szerint a síremlékek közül különösen érdekesnek számít egy kereszt alakú bross, aminek az alakja és mintája arra utal, hogy egykor Írországban készült és egy lóhám része lehetett.

Ez a bross az egyik legértékesebb lelet Forrás: Raymond Sauvage/NTNU University Museum

Ez pedig arról árulkodik, hogy a nő nagy valószínűséggel egy olyan családhoz tartozott, amely részt vett a tengereken és óceánokon átívelő támadásokban, tehát a viking kultúra fontos aspektusát képviselte.

A vikingek között gyakori volt az egyes díszes lószerszámok feldarabolása és ékszerként való újrafelhasználása

– magyarázta Aina Heen Pettersen, az NTNU történésze. – A bross hátulján található számos bevésés is olvasható, és a hozzá rögzített bőrheveder biztosította az ékszer felcsatolását.

Valószínűleg rokonok lehettek

A mintegy száz évvel korábban eltemetett férfiről azonban a régészek kevés nyomra bukkantak. Mellette „csupán" egy kard, egy pajzs és egy lándzsa hevert a csónakban. A kutatók úgy gondolják, hogy a két embernek valamivel kapcsolódniuk kellett egymáshoz, ám mind a hajók, mind az eszközök más korból származnak és más stílust képviselnek.

Azt sem tudták megállapítani, hogy ki lehetett ez a férfi, de valószínűsítik, hogy a két ember rokonságban állt egymással.

A család ugyanis igen fontos szerepet játszott a vikingek életében, nemcsak státusz miatt, hanem jogi okokból is.

A vikingek korában a birtokjogokról szóló első törvény szerint be kellett bizonyítani, hogy egy adott család öt generáció óta birtokolja a földet

– mutatott rá Sauvage. – Ha bármilyen kétség merült fel a tulajdonjoggal kapcsolatban, akkor vissza kellett tudni követni a család nemzetségét, és ezt úgy tudták megtenni, ha bemutatták a temetkezési helyeket.

Hozzátette, hogy ennek tudatában ésszerűnek tűnik két generációt együtt eltemetni, hogy

ezzel is jelezni tudják a család jogos tulajdonát egy területre vagy gazdaságra

egy olyan társadalomban, amely az írásos feljegyzések hiányában ez a jogszabály másként nem nagyon tudott volna működni.