Emberi koponyából készült sisakot viseltek az eltemetett csecsemők

A két csecsemő egy koponyából készült fejvédőt viselhetett
Vágólapra másolva!
Körülbelül 2 100 évvel ezelőtt temethették el az a két csecsemőt, amelyek más gyerekek koponyáiból készült sisakot viseltek. A maradványokra kilenc másik temetkezési hellyel együtt találtak az Ecuador központjában fekvő Salango településen. A régészek szerint ez az egyetlen ismert eset, amikor gyermekek koponyáját használták sisakként csecsemők temetkezéseinél.
Vágólapra másolva!

Megpróbálják azonosítani a csontok tulajdonosait

A régészek nemrég bukkantak a furcsa sírra és a benne található kettő csecsemőre. Azt egyelőre csak találgatják, hogy mi miatt ért véget ilyen korán az életük.

– mondta Sara Juengst, az Észak-karolinai Egyetem antropológiai professzora. – Úgy gondoljuk, hogy a sisakként használt emberi koponyákon még mindig lehetett hús, amikor azt átalakították fejfedővé.

A két csecsemő egy koponyából készült fejvédőt viselhetett Forrás: Sara Juengst

Hozzátették: az egyik csecsemő tekintete a koponya boltozatából kifelé fordulhatott. Plusz érdekességként egy úgynevezett „kéz phalanxot", egyfajta csontot is találtak ékszerűen beszúródva az egyik csecsemő feje és a sisak között.

A régészek azt egyelőre még nem tudják, hogy ez melyik gyermekhez tartozhatott.

Juengst megjegyezte, hogy más tesztek, például a DNS-t és stroncium-izotópokat használó vizsgálatok segíthetnek a csontok tulajdonosának azonosításában.

Egy vulkánkitörés okozott óriási problémákat

Az antropológusok azonban egyelőre csak találgatnak, hogy miért helyezhették 2 100 évvel a gyerekek fejére a koponyákból készült sisakot.

A régészek egyelőre még találgatnak, hogy mi történhetett a két csecsemővel Forrás: Sara Juengst

– magyarázta Sara Juengst. – A csontok közelében kőből készült, ősi figurákat is felfedeztünk, ami alátámasztja a védelemmel kapcsolatos elképzeléseinket, mivel ezek jelenléte a „fejek megóvását" szimbolizálta.

A régészeti területen végzett, korábbi feltárások arra engednek következtetni, hogy körülbelül kétezer évvel ezelőtt egy vulkánkitörés pusztított Salango közelében. Pont mielőtt a csecsemőket eltemették volna. Ez az esemény valószínűleg nagyban befolyásolta a korabeli élelmiszer-termelést, mert

az újonnan felfedezett csontok azt mutatják, hogy a csecsemők és a gyermekek alultápláltságban szenvedtek.

A kutatók ezért úgy gondolják, hogy a két csecsemő temetése egy nagyobb, összetettebb rituális szertartás része volt, amely szorosan kapcsolódott a vulkánkitörés környezeti következményeihez. Ám a részletek tisztázásához még több bizonyítékra van szükség. A kutatók eredményeiket a Latin American Antiquity tudományos folyóiratban publikálták.