Megváltozhat mindaz, amit a gyomnövényekről gondolunk

Vágólapra másolva!
A gyomnövények valójában segíthetnek a terméshozam növelésében - állapították meg a pisai Szent Anna Egyetem szakemberei.
Vágólapra másolva!

Az intézmény agrobiodiverzitási programjában részt vevő doktorandusz, Guillaume Adeux által vezetett hároméves tanulmány szerint

a termesztett növényekkel együtt élő gyomok bizonyos szintű sokféleségének a megőrzése segít csökkenteni a terményveszteséget.

Az eredmények szerint az úgynevezett "ökológiai fülkék" - egy élőlény szerepe, státusza az élőhelyén - betöltésével bizonyos gyomok megakadályozzák, hogy az invazívabb fajok gyökeret verjenek és ellepjék a termőföldeket. Mindez megerősíti azt a feltételezést, hogy a biológiai sokféleség pozitív tényező az ember által létrehozott és a természet adta ökoszisztémákra nézve egyaránt.

Az intézmény közleménye szerint a tanulmány eredményei egy új, "agroökológiai" szemlélet felé mutatnak, amely a különböző fajok közötti interakció hasznosítására épül a terméshozam növelése érdekében, miközben csökkenti a rovarirtószerek iránti igényt és ezzel együtt azok negatív hatását az emberi szervezetre.

Forrás: Wikimedia Commons

A Nature Sustainability című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány a franciaországi INRA mezőgazdasági kutatóintézet együttműködésében készült.

(MTI/Hszinhua)