Tehetetlenül nézzük, ahogy élő múmiává változnak a kígyók

Vágólapra másolva!
Bőrük kérgessé, tekintetük fátyolossá, fejük duzzadttá válik, mintha élve mumifikálódnának. A világ számos részén ijesztő gombabetegség pusztítja a kígyópopulációkat. A rettenetes kór miatt még azok is megsajnálják a sokat szidott hüllőket, akik egyébként nem különösebben rajongnak értük.
Vágólapra másolva!

Már Kaliforniában is megjelent a kígyókat pusztító gombafaj, közölte a Kaliforniai Hal- és Vadvédelmi Hivatal, miután egy beteg királysiklót találtak Sierra Nevada területén. Az állat láthatóan kimerült volt és nagyon szenvedett. Feje annyira eltorzult a kórokozótól, hogy inkább nézett ki zombinak vagy múmiának, mint élőnek.

A szakértőknek egyelőre fogalmuk sincs arról, miként fogja a betegség befolyásolni a kaliforniai kígyópopulációk állapotát. A hatóságok elsődleges feladatuknak most a gomba terjedésének megakadályozását tekintik, de eddig úgy tűnik, szélmalomharcot vívnak.

Ami biztos, az embereknek nem kell aggódniuk, a gomba ránk nézve teljesen veszélytelen.

Az utóbbi időszakban vált igazán halálossá

A kórokozó gombafajt (Ophidiomyces ophiodiicola) 2008-ban írták le először, azóta már 30 különböző kígyófajt fertőzött meg az USA-ban, Kanadában és Európában. A gomba vagy sérüléseken keresztül, vagy fertőzött kígyók érintése révén kerül át az egészséges állatra. A betegségtől a bőr elkérgesedik, a pofa bedagad, emiatt pedig a hüllő képtelenné válik a táplálkozásra. Az elgyengült állatok nyílt terepen próbálják átvészelni a kórt, így azonban könnyen ragadozók prédájává válhatnak.

Forrás: © Tri County Wildlife Care, Sutter Creek, California

Habár az O. ophiodiicola a leggyakoribb pusztító bőrbetegség a vadon élő kígyók körében, korábban meglepően sok állat viszonylag enyhe tünetekkel átvészelte a fertőzést.

Ám az utóbbi időben a környezeti változások miatt a gomba sokkal veszedelmesebbé vált, jóval több kígyó pusztul el tőle, mint néhány évvel ezelőtt.

A kór különösen az amúgy is veszélyeztetett státuszú fajokra jelent veszélyt, így rövidesen az erdei csörgőkígyók és a láncos törpecsörgőkígyók még a mostaninál is nagyobb bajba kerülhetnek.