Genetikai ollóval kezelnek daganatos betegeken az Egyesült Államokban

genetikai olló
Génszerkesztés (illusztráció)
Vágólapra másolva!
Először alkalmazták a CRISPR genomszerkesztési módszert daganatos betegségek ellen az Egyesült Államokban, a genetikai olló biztonságosnak tűnik a három érintett beteg esetében, de túl korai megítélni, hogy javítani fogja-e túlélési esélyüket - közölték szerdán a Pennsylvaniai Egyetem kutatói.
Vágólapra másolva!

Az orvosok a betegek véréből kiszűrték az immunrendszer T-sejtjeit, amelyeket genetikailag módosítottak, hogy felismerjék a rákos sejteket és felvegyék ellenük a harcot. A beavatkozás minimális és kezelhető mellékhatásokkal járt.
Két betegnél a myeloma multiplexet, az immunrendszer plazmasejtjeinek rosszindulatú daganatos megbetegedését kezelték, a harmadik a kötőszövetben lévő szarkómában szenvedett.

Mindhármuknál korábban eredménytelennek bizonyultak a hagyományos eljárások.

A genomszerkesztés során kitöröltek három gént, amelyek akadályozták a T-sejtek képességét, hogy támadásba induljon a betegség ellen, és egy új, negyedik génnel segítették a T-sejteket feladatuk ellátásában.

A kutatók kivették a betegek fehérvérsejtjeit, eltávolították a nemkívánt géneket, aztán egy vírust használva felfegyverezték a sejteket egy a rákos sejteken található proteint megcélzó biológiai robbanófejjel. Forrás: https://www.nytimes.com/2019/11/06/health/crispr-cancer-leukemia.html

"Ez a legkomplikáltabb genetikai, sejtszerkesztés, amelyet eddig megpróbáltak. A beavatkozás bizonyítja, hogy biztonságosan lehet génszerkesztést végezni ezeken a sejteken" - mondta Edward Stadtmauer, a philadelphiai székhelyű intézmény kutatója, az Amerikai Hematológiai Társaság által közzétett a tanulmány vezető szerzője.
Eddig a sejtek életképesek maradtak és szaporodnak - tette hozzá Stadtmauer.

Kínai kutatók már alkalmazták a genetikai ollót

Két-három hónap után az egyik daganatos beteg állapota súlyosbodott, egy másiké stabil maradt. A harmadik betegnél a közelmúltban végezték el a genomszerkesztést, ezért még nem tudni, miként reagál szervezete. A kutatók azt tervezik, hogy 15 további betegen végzik el a beavatkozást, és vizsgálják annak biztonságosságát, és hatékonyságát.

Génszerkesztés (illusztráció) Forrás: Science Photo Library/NOBEASTSOFIERCE/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Nobeastsofierce/Science Photo Li


A génszerkesztés a DNS maradandó megváltoztatásának a módja, hogy egy betegség alapvető okait támadják meg. Az új tanulmány azonban nem a DNS megváltoztatását célozza meg a beteg szervezetében,

hanem annak kiemelését, megváltoztatását és visszavitelét a beteg sejtjeibe, amelyeket ezáltal extraerővel ruháznak fel a daganatok elleni harcra.


Kínai kutatók már kipróbálták a génszerkesztési technológiát daganatos betegek esetében, de ez az első eset, hogy az ázsiai országon kívül alkalmazták a genomszerkesztés ezen technológiáját, amely annyira új eljárás, hogy több mint két évbe tellett, hogy az illetékes amerikai hatóság engedélyt adott kipróbálására.
(Forrás: MTI)