Anyatej termelésében segíthetnek a fogak őssejtjei

őssejt
Őssejtek illusztrációja számítógépes grafikán
Vágólapra másolva!
Bámulatos módon változékonyak a fogszövet őssejtjei: segíthetnek a mellszövet és a tejmirigyek regenerálódásában. A folyamatot egereken tesztelték zürichi kutatók.
Vágólapra másolva!

Kiderült, nem csak fogszövetet regenerálnak a fogak őssejtjei

Az új ismeretek segíthetnek olyan őssejtalapú terápiák kifejlesztésében, melyek hozzájárulnak a mellszövetek regenerálódásához. Ez nagy segítség lehet olyan mellrákos pácienseknél, akiknél mellszövet eltávolítására volt szükség.

Az új felfedezés utat nyithat a mellrák miatt eltávolított szövetek természetes pótlására Forrás: SKE / Science Photo Library

Thimios Mitsiadis, a Zürichi Egyetem kutatója és munkatársai egerekkel végzett munkájuk során azt vizsgálták,

hogy milyen lehetőséget kínálnak a fogak őssejtjei a tejmirigyek szöveteinek regenerálására.

Eddig úgy vélték, hogy a fogőssejtekből elsősorban fogszövetek lehetnek.

Eddig úgy vélték, hogy a fogőssejtekből elsősorban fogszövetek lehetnek. Forrás: Thinkstock

A tudósok fiatal egerek folyamatosan növésben lévő metszőfogaiból különítettek el őssejteket. Ezeket az őssejteket az első vizsgálatok során epiteliális mellszövetsejtekkel együtt beültették olyan nőstény egerek mellébe, melyeknél korábban minden tejmirigyszövetsejtet eltávolítottak.

A mellmirigy bármely sejttípusa létrehozható

Ezután különböző módszerekkel folyamatosan figyelték a tejmirigyek zsírpárnáiban a fogból származó őssejtek fejlődését. "Az eredmények szerint a fogból származó őssejtek hozzájárulnak a tejmirigyek regenerálódásához, képesek arra, hogy a mellmirigy bármely sejttípusát és akár tejtermelő sejteket is létrehozzanak" - mondta Mitsiadis.

Őssejtek illusztrációja számítógépes grafikán Forrás: AFP

Egy második vizsgálati sorozatban

a fogból származó őssejteket epiteliális mellszövetsejtek nélkül ültették be.

A sejtek akkor is képesek voltak kis, fejletlen tejcsatornákat képezni. Bizonyos esetekben ciszták is keletkeztek.

Rendkívüli képességűek a fogak hámszövetsejtjei

A Cells című szaklapban csütörtökön megjelent eredmények bizonyítják a fogak hámszövetőssejtjeinek rendkívüli képességeit. Ez a plaszticitás egyedülálló az úgynevezett felnőtt (multipotens) őssejtek körében - mondta Pierfrancesco Pagella, a tanulmány egyik szerzője. A többi vizsgált, nem a tejmirigyből származó epiteliális sejt nem rendelkezett ilyen képességekkel.

(Forrás: MTI/sda)