140 kígyó volt egy lakásban, az egyik megfojtott egy fiatal nőt

2019.11.01. 12:06

Két és fél méter hosszú piton fojtott meg egy fiatal nőt – közölte Indiana állam rendőrségének szóvivője.

A 36 éves Laura Hurst holttestére szerda éjjel találtak rá a rendőrök az Indiana államban található Oxfordban, írja a CNN. Az asszony nyakára egy kockás piton tekeredett, vélhetően az fojthatta meg. A faj egyedei Délkelet-Ázsiában őshonosok, és az egyik leghosszabb kígyó a világon. 

A lakásban, ahol a nő holttestére rátaláltak, összesen 140 kígyót tartanak.  A ház tulajdonosa, a Benton megyei serif, Donald Munson a CNN-nek elmondta, az épületben nem lakik senki, az kifejezetten a kígyók otthonául szolgál. A férfi szerint baleset történt, és mindenben együttműködik a hatóságokkal.

Munson állítása alapján Hurst csupán ránézett a kígyókra, hogy minden rendben van-e velük, majd ismeretlen okból az egyiket kiemelte a helyéről, ekkor következett be a tragédia. A nő holttestét pénteken boncolják, csak ezt követően állapítják meg hivatalosan a halál okát.