Pórázra kötve adták el a hűtlen feleségeket a piacon

Angliában egészen a 19. század végéig nem volt legális a válás. Hogy a zátonyra futott házasságoknak véget vessenek, a párok drasztikus módszerhez folyamodtak: a férfiak piacon értékesítették feleségeiket, akik készséggel belementek abba, hogy kvázi „árucikké" váljanak.

Az első válással foglalkozó törvényt 1857-ben alkották meg, ez lehetővé tette, hogy a közemberek is véget vethessenek a sikertelen frigyeknek és újabb esélyt kapjanak egy boldogabb párkapcsolat kialakítására. A jogszabály megszületése előtt erre kizárólag a kiváltságosabb társadalmi rétegeknek volt lehetősége, és még ők is hosszadalmas, embert próbáló procedúrának néztek elébe.

Mit tehetett tehát az egyszeri munkásember, hogy elvágja a teherré vált köteléket? Vezetőszíjat kötött felesége nyakába, majd elvitte egy publikus helyre, ahol értékesíthette őt.

Pórázt kötöttek az asszony nyakába

A feleségek adás-vételének gyakorlata a 16. századra nyúlik vissza, egyes történészek viszont úgy vélik, a bizarr hagyomány jóval korábban, az angolszász hódításokkal jelenhetett meg a szigetországban. Annyi biztos, hogy nem egy-két esetről volt szó, a feljegyzések alapján csak 1837 és 1901 között 108 üzlet köttetett. Az egész országban folyt a biznisz, a dokumentumok szerint a legaktívabb régiónak Yorkshire megye számított.

A nejek értékesítése a következőképpen történt: a férfiak egy nyilvános találkozóhelyet kerestek, ehhez kocsmák, vagy piacterek bizonyultak a legalkalmasabbnak. A feleségek nyakába általában pórázt kötöttek, a kifinomultabb úriemberek azonban beérték egy masnival is.

A siker érdekében a férjek élénk marketingtevékenységet folytattak, hogy az aukciónak minél nagyobb hírverést csapjanak.

Az eljárás bár mai szemmel nézve megalázó, a feleségek az esetek túlnyomó többségében nem tiltakoztak, az egész üzlet az ő készséges beleegyezésükkel történt.

Forrás: Wikimedia Commons

A hűtlen nőket általában a szeretők vették meg

A hűtlenség miatt eladósorba került házastársakat általában maguk a szeretők vásárolták meg.

Példának okáért egy 1822-es aukción maga a feleség fizette ki vételárát, mert a vele viszonyt folytató férfinak éppen anyagi gondjai adódtak.

Sokszor viszont maguk a családtagok perkáltak, hogy az asszony végre megszabaduljon urától. Természetesen az eladás oka nem mindig a csalfaság volt, olykor szimplán csak nem működött a házasság, vagy kibékíthetetlen ellentétek feszültek a felek között. 1796-ban például Jane Hebbandot azért adta el férje, mert nem bírt a kezelhetetlen asszonnyal és elege lett belőle.

A feleségek ára változó volt. Akadt nő, akinek az árát csupán egy korsó sörben határozták meg, egy másikért viszont 20 shillinget és egy újfundlandi kutyát kértek.

Egy férj, Joseph Thomson így hirdette portékáját:

„Uraim, figyelmükbe ajánlom nejemet, Mary Anne Thomsont, született Williams, a legmagasabb összeget kínáló licitáló viheti. Közös megegyezéssel válnak el útjaink. Vérbeli kígyóként viselkedett velem. Befogadtam őt, gondoskodtam róla, erre kedvességemet kínzással hálálja meg ez az átok, ez az ördögi teremtmény... Uraim, a szívemből beszélek, a jóisten óvjon minket az ilyen problémás, ostoba asszonyoktól. De hogy ne csak a sötét oldaláról tegyek említést, bemutatom önöknek napsütötte arcát is... Imád könyveket olvasni és ért a tehénfejéshez. Úgy tud nevetni és sírni, ahogyan egy szomjas férfiember legurít egy pohár sört... Vajat köpül, alaposan leszidja a szobalányt és még whiskyt, rumot és gint is csinál... Mindez ötven shillingért csak az önöké."

Forrás: Wikimedia Commons

Még a 20. században is folyt a feleségkereskedelem

Mielőtt a történet túlságosan szexista színezetet kapna, érdemes megemlíteni, nem csak a férfiak bonyolítottak le a fentiekhez hasonló kétes üzleteket, időnként a nők is éltek a lehetőséggel, és áruba bocsájtották férjeiket.

1839-ben Írországban bigámiáért ítéltek el egy Henry Mullen nevű férfit, mert első neje 3 shillingért adta el őt a második feleségnek.

A házastársakkal való kereskedés népszerűsége a válás legalizálásával csappant meg, a történészek ugyanakkor még a huszadik század elejéről is tudnak citálni hasonló eseteket. Az utolsó ismert feljegyzés 1934-ben született, ebben egy 11 shillingért elkelt nő arról panaszkodott, hogy újdonsült férje nem bánik jól vele, sőt, szemére vetette, hogy nem érte meg a vételárát.