Most került elő egy nácik által elkobzott, értékes festmény

2019.10.23. 20:05

Egy New York állambeli múzeumban találta meg az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Gari Melchers (1860-1932) amerikai festő Tél című képét, amelyet 1933-ban koboztak el a nácik Rudolf Mosse zsidó lapkiadótól.

A Korcsolyázók és Hó címen is ismert festményt 1900-ban, a Nagy Berlini Művészeti Vásáron vásárolta Rudolf Mosse. A képet a műgyűjtő többi műkincsével együtt 1933-ban kobozták el a nácik, azután, hogy a család külföldre menekült az üldöztetés elől. A nácik a Rudolf Lepke aukciósházat bízták meg a Mosse-gyűjtemény felszámolásával. Bartlett Arkell üzletember 1934-ben vásárolta a festményt egy New York-i galériától, amely ismeretlen módon jutott a birtokába. A Canajoharie-ban található Arkell Múzeum közölte, hogy semmit sem tudtak a műalkotás eredetéről, és a múzeum le is mondott a festményhez fűződő minden jogáról.

Gari Melchers Tél című képe most került előForrás: U.S. Attorney's Office via AP

Az FBI szeptember 10-én foglalta le a képet, amelyet Mosse örököseinek fognak átadni.
A Mosse-gyűjtemény visszaszerzésére tett erőfeszítések 2017-ban kaptak lendületet, amikor az örökösök partneri kapcsolatra léptek a Berlini Szabad Egyetemmel, és közösen létrehozták a Mosse Art Research Initiative-ot.
A kezdeményezés honlapja szerint ez az első eset, hogy német intézmények együttműködnek a nácizmus üldözötteinek leszármazottaival egy "public-private" partnerség keretében.Gari Melchers német bevándorlók gyermekeként született Detroitban, szülei is képzőművészek voltak. A legszívesebben vidéki életképeket festett, híresek a missouri parlament és a Kongresszusi Könyvtár falait díszítő festményei.

(MTI/AP)