Horrorsérülésnek nézték a sminket, a sürgősségin kötött ki egy nő - fotó

Vágólapra másolva!
Egy profi táncosnő, Jai Fears éppen egy horror elemekkel tarkított show-műsorra készült, amikor hirtelen pánikrohamot kapott. Mivel zombinak volt maszkírozva, az orvosok azt hitték, súlyos balesetet szenvedett, és a traumatológiára szállították.
Vágólapra másolva!

A Michigani Beaumont Royal Oak Hospital orvosai valósággal sokkot kaptak a realisztikus sminktől, és mivel a nő a rohama miatt nem tudott megfelelő tájékoztatást adni az állapotáról, azonnal a traumatológiai osztályra szállították.

Már épp a beavatkozásra készültek, amikor néhány dolgozónak feltűnt, hogy a „zombi arc" nem valódi. Szerencsére időben kiderült a tévedés, és a nőt egynapi kórházi megfigyelés után hazaengedték.

A kórház nem kommentálta a tévedést, de az eset kapcsán kiadott egy közleményt:

– írta a kórház.

A kórház reakciója azonban felháborította Fearst.

– írta a nő az egyik Facebook-bejegyzésében.

(Fox Detroit)