Felkapta a botot a vaddisznó, ami utána jött, az döbbenetes

Vágólapra másolva!
Egy ökológus példátlan dolgot figyelt meg egy párizsi állatkertben: a veszélyeztetett fajok közé sorolt Cebu szigeti disznó bottal ásott fészket magának, hogy védett helyen hordja ki kicsinyeit.
Vágólapra másolva!

Az első megfigyelés Meredith Root-Bernstein biológust annyira fellelkesítette, hogy három éven át vizsgálta az állatkert disznóit.

Mint kiderült, a vaddisznók az ellési időszak kezdete előtt kezdenek vad ásásba: szájukba botot véve vájják ki maguknak az üreget. A munkába a koca mellett a hím állat is beszállt. Bernstein összesen 11 ilyen esetet rögzített a megfigyelés ideje alatt.

A kutatók eszközhasználatot eddig csak néhány állatnál (főemlősöknél, delfineknél, és bizonyos madárfajoknál) figyeltek meg, disznóknál nem, ezért is jelentős többek között a mostani felfedezés.