Ha szereti a gesztenyét, akkor ennek a hírnek most nem fog örülni

vadgesztenye
Kedvelt alapanyag számos kézműves termékhez
Vágólapra másolva!
A lepkék és különböző betegségek pusztítják a vadgesztenye fákat, amelyek most felkerültek a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös listájára. Ez azt jelenti, hogy a fafaj néhány társával együtt a kihalás szélére sodródott. A listán jelenleg 400 őshonos fafaj található, és ezeknek a fele hamarosan eltűnhet a Föld színéről.
Vágólapra másolva!

Riasztó eredmények születtek

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) folyamatosan frissíti a kihalással fenyegetett fajok Vörös listáját, a mostani áttekintés után több olyan faj is felkerült, amelyek eddig nem szerepeltek rajta.

– mondta Craig Hilton-Taylor, az IUCN Vörös Lista egységének vezetője, aki „riasztónak" nevezte az eredményeket.

Sajnos egyre kevesebb vadgesztenyét látni Európában Forrás: Wikimedia Commons

A kutatók a legtöbb európai állat védettségi állapotát már megvizsgálták és most a növényekre fordították a figyelmüket. A kontinensen található 454 őshonos fafaj állapotát próbálták megbecsülni.

A gesztenyefa, a berkenye és hegyi kőris áll a lista első helyén

A szakemberek jelentése szerint a több mint négyszáz őshonos fafaj mintegy 42 százalékát a kihalás fenyegeti, tehát a sérülékeny, a veszélyeztetett vagy kritikusan veszélyeztetett kategóriába sorolták. A kutatók szerint az endémiás fák 58 százaléka veszélyben van.

A kiemelten veszélyeztetett fajok közé tartozik a gesztenyefa, amely száma egyre csökken egész Európában.

Emellett szintén a kihalás szélére sodródott a berkenye és a hegyi kőris. A jelentés a fákat fenyegető veszélyek széles skáláját azonosította, ideértve a kártevőket és a betegségeket, az invazív növényekkel folytatott versenyt, az erdőirtást, a fenntarthatatlan fakitermelést, a földhasználat változásait és az erdőtüzeket.

Kedvelt alapanyag számos kézműves termékhez Forrás: Wikimedia Commons

– mutatott rá Dr. Steven Bachman, a Kewi Királyi Botanikus Kert természetvédelmi tudósa. – A kapott eredmények zavaróan magas kockázatot mutatnak, amelyek minden szinten sürgős és hatékony védelmi intézkedéseket igényelnek.

Őshonos fafajok ültetését tervezik

A második jelentés szerint nem csak a fákat, hanem az európai cserjék csaknem felét a kihalás fenyegeti. Ennek az az oka, hogy Európa lassan elveszíti a vad területeinek egyre nagyobb részét, de nagy veszélyt jelent a mezőgazdasági tevékenység, az invazív fajok jelenléte és az éghajlatváltozás.

– magyarázta Luc Bas, az IUCN európai regionális irodájának igazgatója.

Mike Seddon, az Forestry England vezérigazgatója hozzátette, hogy az „éghajlati válság" valódi fenyegetést jelent az erdőkre, ezért a terveik között szerepel nagyobb fafajok, köztük az őshonos fajok ültetése.