Ezúttal Burkina Fasóban engedtek szabadon génmódosított szúnyogokat

szúnyog
A veszélyes dengue-kórt terjesztő szúnyog
Vágólapra másolva!
Új fegyvert vetettek be tudósok a nyugat-afrikai Burkina Fasóban a malária ellen: genetikailag módosított, sterilizált szúnyogok ezreit eresztették szabadon.
Vágólapra másolva!

A kísérletük az első, amelyet laboratóriumon kívül folytatnak a spermiumok nélküli szúnyogokkal, abban a reményben, hogy a szúnyogok sterilizálásával csökkenthetik képességüket a halálos betegség terjesztésére.

A londoni Imperial College kutatói hím szúnyogokat sterilizáltak, azaz működésképtelenné tették a spermiumok termeléséhez szükséges egyik gént oly módon, hogy szúnyoglárvákba egy enzimet fecskendeztek.

A malária parazitája az Anopheles szúnyogfaj nőstényének közvetítésével, a fertőzött vérrel jut át az egyik emberről a másikra. Laboratóriumi kísérleteikben a kutatók már évekkel ezelőtt kimutatták, hogy a terméketlen hímmel való párosodás után a nőstény szúnyogok nem érzékelték a spermiumok, illetve a megtermékenyítés hiányát, nem kerestek másik hímet, nem kíséreltek meg újabb párzást, a szaporodási lánc így megszakadt. A brit kutatóknak így sikerült 11 nemzedék alatt kiirtaniuk a kísérletben használt szúnyogokat.

Forrás: Organic Facts

A Bill és Melinda Gates Alapítvány által támogatott Target Malaria kutatókonzorcium tagjai Abdoulaye Diabate vezetésével júliusban engedtek szabadadon mintegy ötezer hím szúnyogot a nyugat-afrikai ország nyugati részén fekvő Souroukoudinga faluban.

- mondta Diabate, megjegyezve, hogy az enzim csak három fő, maláriát terjesztő fajt vesz célba a világszerte élő több mint 3500 szúnyogfajból.

Brazíliában már félrement egy hasonló kísérlet

Ahogyan arról az Origo korábban beszámolt, kutatók már bevetettek a közelmúltban génmódosított szúnyogokat Brazíliában, hogy segítsenek a sárgaláz és a zikavírus terjedésének a megfékezésében. A kísérlet viszont nem úgy sült el, ahogy várták: a sterilnek hitt szúnyogok szaporodóképesek maradtak, sőt, mutáns génjüket átörökítették utódaikba.

Félrement a kísérlet, mutáns szúnyogok szabadultak el

Egy brit vállalat, az Oxitec azért engedett szabadon 2013 és 2015 között több millió génmódosított szúnyogot Brazíliában, hogy ezzel visszaszorítsák a sárgalázat, a dengue-lázat és a zikát terjesztő egyiptomi csípőszúnyogot. A kísérlet azonban egy új kutatás szerint balul sült el, és az életképtelennek hitt utódok elkezdtek keveredni a természetes populációkkal, még erősebb mutánsokat hozva így létre.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint 2017-ben több mint 400 ezer ember, többségük gyermek halt meg maláriában az afrikai kontinensen.

(MTI/Reuters/Origo)