A Rudapithecus képes lehetett felegyenesedve állni

Rudabánya
A miocén időszak végén, 10 millió éve élt világhírű emberszabású ősmajom, a Rudapithecus hungaricus rekonstrukciója
Vágólapra másolva!
A rudabányai lelőhelyről ismert Rudapithecus hungaricus képes lehetett a mai emberhez hasonlóan felegyenesedve állni - állapították meg amerikai és kanadai kutatók egy különösen ritka leletnek számító, 10 millió éves medencecsont elemzése nyomán.
Vágólapra másolva!

A leletet a Torontói Egyetem professzora, David Begun fedezte fel, majd a Missouri Egyetem munkatársával, Carol Warddal közösen tanulmányozta a fosszíliát - jelentette be szerdán honlapján a Missouri Egyetem. Lábcsontjainak, állkapcsának és fogainak elemzéséből kiderült, hogy a Rudapithecus rokonságban áll a modern afrikai emberszabásúakkal és az emberrel, ami meglepő eredmény, tekintve, hogy az ősmajom a mai Európa területén élt. A Rudapithecus testtartásával és mozgásával kapcsolatos információk ugyanakkor korlátozottak voltak,

ezért is volt fontos felfedezés a medencecsont, amely a csontváz egyik leginformatívabb része.

"A Rudapithecus egészen hasonlított az emberszabású majmokhoz, és feltehetőleg a modern emberszabásúakhoz hasonlóan mozgott a fák ágai között, egyenesen tartva a felsőtestét és karjaival mászva az ágak között" - magyarázta Ward.

- tette hozzá a szakember.

Nagy testméretükből adódóan a mai afrikai emberszabásúaknak elnyúlt a medencecsontja és rövid a hátuk alsó része, ami az egyik oka annak, hogy általában négy lábon járnak, amikor a talajon mozognak. Az emberénél hosszabb, jóval rugalmasabb a hát alsó része, ami lehetővé teszi a felegyenesedést és a két lábon járást.

A miocén időszak végén, 10 millió éve élt világhírű emberszabású ősmajom, a Rudapithecus hungaricus rekonstrukciója Forrás: Deskgram

Ward szerint amennyiben az ember egy afrikai emberszabásúéhoz hasonló testfelépítésű elődből fejlődött ki, akkor olyan jelentős anatómiai változásokra volt szükség, mint az alsó háti rész megnyúlása és a medencecsont megrövidülése. Ha viszont a Rudapithecushoz hasonló elődből fejlődött ki, akkor az átmenet sokkal egyenesebb vonalú lehetett.

- mondta Ward. Hozzátette: "ennek azért van jelentősége, mert az eredményeink alátámasztják azt a több másik bizonyíték által is sugallt elképzelést, hogy az emberelődök testfelépítése talán nem is a mai afrikai emberszabásúakéhoz hasonlított".

A Journal of Human Evolution című folyóiratban publikált tanulmány szerint a medencecsont nem volt teljesen ép, ezért egy újfajta háromdimenziós modellezőtechnikával egészítették ki teljessé, majd összevetették a modern állatokról készített modellekkel. Ward szerint a következő lépés a Rudapithecus egyéb megkövesedett csontjainak háromdimenziós elemzése lesz, hogy teljesebb képet kapjanak az ősmajom mozgásáról és további betekintést nyerjenek az afrikai emberszabásúak és az ember őseinek életébe.

(MTI)