Megtalálták a kudarcba fulladt indiai Hold-misszió leszállóegységét

A SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Crew Dragon űrhajója dokkolni készül a Nemzetközi Űrállomás Harmony moduljához
Vágólapra másolva!
Megtalálták a Hold felszínén a második indiai űrmisszió, a Csandraján-2 űrszonda leszállóegységét, de továbbra sincs kapcsolat a Vikram nevű modullal, így azt sem tudni, milyen állapotban ért földet - közölte vasárnap az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO).
Vágólapra másolva!

Már 2,1 kilométerre megközelítette a Holdat

– közölték az indiai űrkutatók.

A leszállóegységgel szombat hajnalban szakadt meg a kapcsolat, mindössze pár perccel azelőtt, hogy talajt ért volna a Hold eddig felfedezetlen térségében, annak déli sarkvidékén.

Az ISRO szerint a Vikram már 2,1 kilométerre megközelítette a Holdat, amikor elveszett vele a kapcsolat.

A SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Crew Dragon űrhajója dokkolni készül a Nemzetközi Űrállomás Harmony moduljához Forrás, képillusztráció: MTI/EPA/NASA/-

Az indiai űrkutatási hivatal továbbra is próbálja felvenni a kapcsolatot a Vikrammal, amely a tervek szerint 14 napon át végzett volna kutatásokat a Föld kísérőjének feltáratlan vidékén.

A kutatóknak ez a 14 nap áll rendelkezésükre ahhoz, hogy helyreállítsák a kapcsolatot, ám nem tudni, hogy a berendezés épségben vagy megrongálódva ért-e földet.

Ez volt az idei harmadik landolási kísérlet

Az űrkutatási hivatal szerint India második Hold-missziója a leszállóegységgel kapcsolatos kudarc ellenére "90-95 százalékban teljesítette küldetését".

Narendra Modi indiai miniszterelnök, aki a bengalurui űrközpontban a kutatókkal együtt drukkolt a sikeres leszállásért, személyen vigasztalta, hosszasan ölelgette az Indiai Űrkutatási Szervezet letaglózott vezetőjét, Kailaszavadivo Szivant, és azt hangoztatta, hogy csak tovább nőtt India eltökéltsége a Holdra szállásra.Ha a misszió sikerült volna, akkor India lett volna a negyedik ország az Egyesült Államok, Oroszország és Kína után, amely "megveti a lábát" a Holdon.

Az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) által 2019. szeptember 8-án közreadott művészi illusztráció a Csandraján-2 indiai holdkutató űrszonda Vikram nevű holdra szálló egységéről Forrás: MTI/EPA/ISRO/Isro

Ez volt az idei harmadik landolási kísérlet a Föld kísérőjén, miután a kínai Csang'o-4 sikeresen teljesítette a tervet, az izraeli Beresit viszont végül a Holdra zuhant áprilisban.

A Csandraján-1, India első Hold-missziója 2008-ban indult útnak

Későbbre terveznek egy Vénusz-missziót

Ajey Lele, a Védelmi Tanulmányok és Elemzések Intézetének (IDSA) szakértője szerint a kudarc aligha fogja visszavetni India becsvágyó űrkutatási terveit.

A feltörekvő dél-ázsiai ország 2021-ben űrhajósokat akar a világűrbe küldeni, későbbre pedig terveznek egy Vénusz-missziót és saját űrállomást is.

Az indiai űrprogram nagy előnye az olcsóság, ami főleg az alacsonyabb bérköltségeknek tulajdonítható, és aminek köszönhetően máris számos ország bocsáttatja fel műholdjait Indiával.

(MTI/dpa/Hszinhua/AP)